Lehallgatási botrány: Cameron vizsgálatot indít

A lehallgatási botrányba keveredett, 2,7 milliós példányszámú News of the World utolsó, „történelmi” számának előkészítését az újságírók munkakörülményeinek ellehetetlenítése nehezíti.

A bulvárlap bezárásáról szóló csütörtök esti bejelentés után sem nyugodtak meg azonnal a kedélyek. Pénteken a rendőrség őrizetbe vette a lap korábbi főszerkesztőjét, Andy Coulsont, majd újra letartóztatta a 2007-ben egyszer már elítélt és négy hónapot börtönben töltött volt udvari tudósítót, Clive Goodmant. Míg előbbit, aki egészen ez év januárjáig David Cameron kormányfő kommunikációs igazgatója volt, illegális telefon-lehallgatással és rendőrök megvesztegetésével, utóbbit már csak a második ponttal gyanúsítják.

A 168 éves múltra visszatekintő News of the World munkatársai éveken át sértettek meg személyiségi jogokat politikusok, hírességek és sportszemélyiségek mobiltelefonjának manipulálásával. Ha a közvélemény a módszert mindig is elfogadhatatlannak tartotta, a mennyiség akkor fordult át minőségbe, amikor kiderült, hogy a lap nem kímélte az elmúlt évek legmegrázóbb gyermekgyilkosságainak áldozatait és azok családtagjait  sem. Emellett befészkelte magát Irakban és Afganisztánban szolgált és megsérült katonák, az áldozatok hozzátartozói, a 2005. július 7-i londoni terrorista merényletsorozatban elhunytak rokonai és a sérültek üzenetrögzítőibe is.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak pénteken a Downing Street 10.-ben. Ezen a kellemetlen helyzetbe került David Cameron két vizsgálat elindítását jelentette be. Az egyik a lehallgatások gyakorlatával és rendőrök megvesztegetésével foglalkozik egy bíró vezetése alatt. A másik élén független szakértők állnak majd, mandátumuk pedig a sajtóetikára és a médiamogulok, illetve a politikai vezetők közötti kapcsolat körüljárására szól.

Cameron nem volt hajlandó elnézést kérni Andy Coulson foglalkoztatásáért (a főszerkesztő korábban biztosította ártatlansága felől), azt viszont kijelentette, hogy személy szerint nem utasította volna vissza Rebekah Brooks, az NoW korábbi főszerkesztője, jelenleg a News International vezérigazgatója lemondását. A kormányfő „ébresztőként” értékelte a botrányt, amelynek egyik közvetlen következményeként megszüntette a sajtó önmérsékletén, önszabályozásán alapuló, hitelét vesztett Sajtóetikai Bizottságot.

Bizonyos önkritikát gyakorolva Cameron beismerte, hogy a politikusok, - konzervatívok és munkáspártiak egyaránt - oly mértékben igyekeznek megszerezni a média támogatását, hogy szemet hunynak egyes visszásságok fölött. A túlságosan is „közeli és bizalmas” viszony megbosszulta magát. Jogi szakértők szerint Andy Coulson hosszú elzárásra készülhet fel. Bár telefonüzenetek lehallgatása „csak” kétéves börtönbüntetést von maga után, rendőrök lepénzelése miatt elvileg életfogytiglan lakat alá helyezhetik.

A News of the World munkatársai, akiknek túlnyomó része ártatlan, a The Guardian napilap tényfeltáró újságíróit teszik felelőssé a lap bezárásáért. Az utolsó, vasárnapi számot úgy kellene előkészíteniük, hogy nem mehetnek fel a világhálóra. Sokan távolmaradásukkal tüntetnek, és kelet-londoni kocsmákban búcsúztatják lapjukat, amit Rupert Murdoch első nagy-britanniai beszerzéseként 1969-ben vásárolt meg.

Mintegy kétszázan veszíthetik el az állásukat, hacsak nem kerülnek át a birodalom egy másik tagjához. Médiaszakértők szerint a sajtócézár vezéráldozatot hozott a szerteágazó csoport hírneve, hosszútávú jövője és a részvénytulajdonosok érdekében.

A News of the World kiesése legalábbis átmenetileg a vasárnapi riválisoknak, főleg a Sunday Mirrornak és a Mail on Sunday-nek kedvez. Nehezen elképzelhető, hogy az építőnek és nem rombolónak tartott Rupert Murdoch ne akarna rövidesen visszatérni a vasárnapi bulvárpiacra. A legvalószínűbb verzió, hogy a The Sun állna át hétnapos megjelenésre. Erre a szándékra utal az az információ is, hogy a hét elején bejegyzésre került a www.sunonsunday.co.uk és a www.sunonsunday.com domain.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.