Légierő-parancsnok vezette a halálba Kaczynskit?

Lengyelországban nyomozás indult a Wprost hetilap ellen, amiért hivatalos dokumentumok alapján idézte az államügyészség feltételezését.

A lengyel katonai ügyészség nyomozást indított a varsói Wprost ellen, mert a hetilap idézett a szmolenszki légi katasztrófával kapcsolatos államügyészségi iratokból. A hatóság honlapja szerint a lap, illetve meg nem nevezett újságírók jogtalanul szerezték meg az iratok másolatait és engedély nélkül idéztek belőlük. Ezzel nemcsak a gép lezuhanásáról folytatott nyomozást befolyásolják, de a "nyilvánosságot is félretájékoztatják", továbbá „az érintettek jogait is megsértik”. Ez olyan bűntény, amelyért maximum két év szabadságvesztés járhat - áll a honlapon.

A Szmolenszknél április 10-én szerencsétlenül járt lengyel különgép 96 áldozata között volt Lech Kaczynski államfő is. A Wprostot bírálják az áldozatok hozzátartozói is. Rafal Rogalski ügyvéd szerint a dokumentumok nyilvánosságra hozatala azt eredményezheti, hogy korlátozzák az érintettek betekintését az iratokba. A lap saját közlése szerint 57 dosszié másolatával rendelkezik, és többek között az államügyészségnek arról a feltételezéséről is hírt adott, hogy a gép lezuhanása előtt az egyik utas, a légierő főparancsnoka, Andrzej Blasik vette át a repülő vezetését.

A lengyel különgépen utazó Lech Kaczynski és magas rangú kísérői, köztük a legfelső katonai vezetés tagjai a katinyi (Katyn) emlékhelyre tartottak, hogy leróják kegyeletüket a második világháború elején meggyilkolt lengyelek emléke előtt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.