Legális lesz az abortusz Uruguayban

Uruguay lesz a harmadik latin-amerikai ország, ahol az európai gyakorlatnak megfelelően bizonyos feltételekkel a terhesség tizenkettedik hetéig jogszerű lesz az abortusz.

A terhesség tizenkettedik hetéig jogszerű lesz az abortusz Uruguayban, döntött a szenátus. A kongresszus alsóháza korábban már megszavazta a törvénytervezetet, most a 31 szenátorból 17-en voksoltak a jogszabály mellett. José Mujica köztársasági elnök előre jelezte, hogy ha a két ház jóváhagyja, akkor ki fogja hirdetni a törvényt.

A latin-amerikai országok közül Kubában és Guayanában is legális a terhességmegszakítás. – Ezennel csatlakoztunk az abortuszt liberalizáló fejlett országokhoz, akik felismerték, hogy hibába esnek azok, akik büntetőjogi intézkedésekkel akarják visszaszorítani az abortuszt – mondta Luis Gallo szenátor.

Az abortuszt támogatók szerint a jogszabállyal nagyon sok életet megmentenek, eddig ugyanis sokan titokban vetették el gyereküket, és többen belehaltak a beavatkozásba. Azt azonban elutasítják, hogy a magzatot elvetetni akaró nőknek kötelezően meg kell indokolniuk döntésüket egy testület előtt, amely egy nőgyógyászból, egy pszichológusból és egy szociális munkásból áll. Ezután tájékoztatják, hogy milyen egészségi kockázatai vannak a beavatkozásnak, és milyen lehetőségei vannak, ha mégis megtartaná a gyermeket – szociális programok, örökbeadás –, majd öt nap múlva meg kell erősítenie szándékát.

A jogszabály szerint a terhesség tizenkettedik hetéig legális az abortusz, a nemi erőszakból származó terhességet azonban a tizennegyedik hétig meg lehet szakítani. Nincs időbeli korlátja a beavatkozásnak, ha az anya élete forog kockán vagy a magzat állapota annyira rendellenes, hogy biztosan nem születhet meg élve.

Latin-Amerikában él a világ római katolikusainak mintegy fele, és az egyház köztudottan ellenzi az abortuszt, viszont a 3,2 millió lakosú Uruguaynak erős szekuláris hagyományai vannak. Egy felmérés szerint a lakosság 52 százaléka helyesli az abortusz legalizálását, 34 százaléka pedig ellenzi. A törvénybe belefoglalták, hogy csak azokra a nőkre vonatkozik, akik igazolni tudják, hogy legalább egy éve Uruguayban élnek. Ezzel szeretnék elejét venni, hogy a többi dél-amerikai országból tömegesen Uruguayba utazzanak elvégeztetni az abortuszt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.