Leépítené az állampártot Medvegyev?

Az orosz parlamenti választások küszöbén alaposan megkavarja az állóvizet az ország harmadik leggazdagabb embere. Mihail Prohorov saját pártja élén forradalmi javaslatokat kínál Vlagyimir Putyin pártja erejének korlátozására.

Megfosztaná a kétharmados többség lehetőségétől az orosz pártokat Mihail Prohorov. A parlamenten kívüli, jobboldali-liberális pártokból összegyúrt Igaz Ügy (PD) formáció milliárdos vezetője szerint a győztes legfeljebb 226 mandátumot kaphatna a 450 fős törvényhozásban. A javaslat egyértelműen a parlament kétharmadát birtokló Egységes Oroszország (JeR) ellen irányul, amely a decemberi választásokon ismét megszerezheti a többséget. (Ezúttal már öt évre, miután Dmitrij Medvegyev elnök javaslatára a parlament mandátuma négyről ötre, a következő elnöké pedig négyről hat évre emelkedett.)

A két méteres magassága mellett 18 milliárd dolláros vagyonával feltűnő, pártja élére nyáron került Prohorov javaslatánál azonban sokkal meglepőbb, hogy azt Medvegyev nem söpörte le az asztalról, hanem a hét elején „átgondolás céljából" továbbította a Kreml adminisztrációjának. A gesztus akár Medvegyev önállósodási szándékát is jelezhette Vlagyimir Putyin kormányfővel szemben. (A márciusban esedékes elnökválasztás előtt fél évvel ugyanis továbbra is tisztázatlan, hogy a Putyin által hatalomra segített elnök, vagy elődje indulna ismét a választásokon. A választ minden bizonnyal a parlamenti választás eredménye adja meg.)

Váratlan az is, hogy a Központi Választási Bizottság (CIK) egyik tagja hasznosnak mondta a javaslatot, amely lehetőséget ad arra, hogy másként gondolkodók is bejussanak a parlamentbe. A Nyezaviszimaja Gazetának nyilatkozó Jelena Dubrovina szavai szerint ez valódi pliralizmust teremtene. A CIK vezetője, Vlagyimir Csurov – aki azzal vált ismertté, hogy korábban kijelentette, "Putyinnak mindig igaza van" – nem kommentálta Prohorov felvetését.

A harmonikus együttműködést hangoztató Putyin-Medvegyev páros háttérbeli harcára utalhat az is, hogy az elnöki adminisztráció helyettes vezetője azonnal jelezte: az államfő csupán formális követelményeknek eleget téve továbbította Prohorov javaslatát. A tény, hogy Vlagyiszlav Szurkov megmagyarázza, mire is gondolt Medvegyev, jól mutatja az elnök szűk mozgásterét Putyin árnyékában. A csecsen származású Szurkov – akit tíz év óta Kreml egyik főideológusának tartanak – Putyin szoros szövetségese, és a kormányfő afféle meghosszabbított karjaként maradt az elnöki adminisztrációban, miután Putyin az elnökiből a kormányfői székbe ült át.

Nem titok az sem, hogy a PD Medvegyev támogatójaként tünteti fel magát. A párt korábban jelezte, hogy kész az államfő által javasolt személyt a párt elnökévé választani. Erre nyáron került sor, bár Prohorov visszautasította, hogy Medvegyev támogatottja lenne.

Szakértők szerint Prohorov csupán felmérte, hogy pártjának nincs veszíteni valója, ezért áll elő radikális javaslatokkal – köztük az euró bevezetésének ötletével (!) – hogy ezzel mielőbb felhívja a választók figyelmét a három százalékon álló pártra. (Úgy tűnik azonban, hogy mégis van vesztenivalója a PD-nek, legalábbis erre utal, hogy visszavonta korábbi javaslatát, amely szerint vissza kellene állítani a régiók kormányzóinak 2004-ben eltörölt közvetlen megválasztását.)

A választási korlát egyébként nem ismeretlen az orosz szabályozásban: bár a parlamenti küszöb hét százalék – ezt még Putyin alatt emelték fel háromról – ha azt csupán egy párt lépi át, akkor annyi pártot kell a küszöb alól is beemelni a parlamentbe, hogy elérjék a leadott szavazatok 60 százalékát.

A parlamenti választás kampánya a héten láthatóan elindult. Ennek nyitányaként Putyin – hasonlóan egy tavalyi rendezvényhez a Krím félszigeten – motoros csapat élén mutatkozott háromkerekű Harley Davidsonján Novorosszijszkban. A kormányfő rövid beszédet mondott a motorozás és a patriotizmus közötti kapcsolatról – megjegyezve, hogy a német megszállás alól 68 éve felszabadított Novorosszijszk harcai alatt a sebesülteket motorral szállították Szocsiba –, igaz, a közelgő választásról nem ejtett szót. Annál inkább az újságírók, akik az iránt érdeklődtek az Éjszakai Farkasok motoros klub Sebész becenévre hallgató vezetőjétől, hogy a Putyinnal közös furikázás után belép-e a kormányfő által idén megalapított – lényegében a JeR feje fölé szervezett – Összoroszországi Népfrontba. A Sebész azonban kijelentette: nagyra tartja a kormányfőt, de a klubot politikától mentes szervezetként szeretné megőrizni a jövőben is.

Putyin motorozása kapcsán a Moszkovszkij Komszomolec megjegyezte, hogy a kormányfő és az Éjszakai Farkasok tagjai bukósisak nélkül motoroztak, amiért fejenként 500 rubel – egy rubel kb 6,5 forint – szabható ki. Igaz, bírságolásra nem került sor, ahogyan Putyin korábbi, PR-kampányok alatt elkövetett közlekedési szabálytalanságait illetően sem.

Medvegyev és Putyin egy közös volgai horgászaton
Russian President Dmitry Medvedev (R) and Prime Minister Vladimir Putin enjoy some fishing on the river Volga in Russia's Astrakhan region August 16, 2011. Russia's two top leaders, believed to be close to a decision on which of them will run for president, spent Tuesday fishing and boating on the Volga river in a rare, day-long private meeting, the Kremlin said. Medvedev and Putin went for a walk on the river bank in the Astrakhan region in southern Russia, did some spin fishing and then set off for a boat trip to take underwater pictures. Picture taken August 16, 2011. REUTERS/Mikhail Klimentyev/RIA Novosti/Kremlin (RUSSIA - Tags: POLITICS SOCIETY) THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.