Lebukott a világ legnagyobb diplomagyára

Csak Buenos Aires egyeteme mérhető a bukaresti Spiru Harethez. No nem az oktatás minőségét tekintve, hanem azt a diáklétszámot, amelyet évente felvesznek. Persze, vannak különbségek is: miközben Buenos Aires egyetemén összesen 240 ezren tanulnak, a román felsőfokú oktatási intézménynek 320 ezer diákja van - évente.

Ebből a számból keletkezett a botrány is. A román oktatási tárca felfigyelt ugyanis arra, hogy a Spiru Haret diáklétszáma néhány év leforgása alatt 41 ezerről évi 320 ezerre nőtt, és ezzel a világ "legnagyobb egyetemévé", valóságos "diplomagyárrá" alakult. Az egyetem persze évek óta vonakodott attól, hogy a szaktárca minőségi ellenőrzésének alávesse magát.

Kiderült, hogy az elmúlt években a Spiru Haret mintegy százezer olyan diplomát állított ki, amelyeket a diákok törvénytelenül működő karokon szereztek. Ezeket Ecaterina Andronescu szociáldemokrata oktatási miniszter érvényteleníteni akarta. Az említett karokon olyan docensek és professzorok tanítottak, akik nem rendelkeztek az országos akkreditációs testület által adott kinevezéssel.

A botrányt végül politikai eszközökkel csillapították. A minisztert elsősorban saját pártjából bírálták, s a legkeményebb szocdemek mellett maga Mircea Geoana pártelnök is. Geoana ugyanis indul az őszi államelnök-választáson, így egy cseppet sem mindegy, hogy veszít avagy nyer százezer szavazót.

Úgyhogy Andronescu miniszter folytatja a vizsgálatot a mamut-egyetemen, amelynek eredményeit majd valószínűleg választások után közlik, ha egyáltalán közlik valaha is. Addig a kiadott diplomák érvényesek maradnak, a "diplomagyár" pedig - ha nem is annyira vígan - működik tovább.

Hallgatók egy román egyetemen
Students attend a class at Transilvania University headquarters, at the Summer Francophone University in Brasov city (180km north from Bucharest), 25 July 2006. Around 350 students from 47 francophones countries participate this week in the summer university of "young deciders" a prelude for "The Summit of the Francophonie" scheduled at the end of September in Bucharest. Romania will be the first eastern European country to host a Francophony Summit where 63 political leaders are expected to participate. AFP PHOTO DANIEL MIHAILESCU
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.