Leállt a Panama-csatorna bővítési munkálata

Kedden lényegében leállt a munka a Panama-csatorna bővítésének építkezésein – jelentette az Efe spanyol hírügynökség a panamai televíziónak a reggeli légi felvételeire hivatkozva.

A TVN képsorai a csatornának az Atlanti- és a Csendes óceán partjainál készültek, a felvételeken mindössze néhány munkást lehetett látni. Az autóbuszok reggel üresen érkeztek a munkahelyekre. A panamai sajtó szerint héfőn is már csak mintegy 30 százalékos volt a munkavégzés az előző hetekhez képest.

A kivitelező GUPC rövidítésű – a spanyol Sacyr, az olasz Salini Impregilo, a belga Jan De Nul és egy helyi panamai cégből összeálló - csoport december 30- án adott ultimátumot a megrendelő Panama-csatorna Hatóságnak (ACP), hogy fizessen a szerződésben rögzített 3,1 milliárd dollár költségen túl még 1,6 milliárdot, különben 21 nap múlva leállítják a munkálatokat. Az igényt azzal indokolták, hogy tévesek voltak azok a talaj-és tektonikai vizsgálatok, amelyeket kaptak, illetve a csatorna-hatóság ellenőrei kifogásolták az első hónapokban a cement minőségét, ami miatt eleve néhány hónapos csúszás állt be. Eredetileg idén októberre kellett volna elkészülnie a bővítésnek, ám a kivitelező cégcsoport már tavaly jelezte, hogy 2015 júniusa a reális dátum. Az ultimátum határideje most érkezett el. A GUPC vasárnap még azt ígérte, hogy a megegyezés hiánya esetén sem fogják leállítani a munkálatokat, hiszen nem akarja vállalni a szerződés felrúgásának egyoldalú felelősségét. A csatorna hatóság viszont eddig hajthatatlan volt, azaz ragaszkodik az eredeti szerződés teljesítéséhez. Hiába utazott tárgyalni Panamavárosba a spanyol fejlesztési miniszter, sőt az Európai Bizottság is felajánlotta közvetítését, panamai részről visszautasították bármilyen “harmadik fél” beavatkozását.

A Reuters az ügy névtelenül nyilatkozó szakértőire hivatkozva azt írta, hogy már 2009-ben előre lehetett látni a későbbi gondokat, amikor a spanyol vezetésű nemzetközi csoport több mint egy milliár dollárral alálicitált az amerikai Bechtel cég ajánlatának. A panamai szakszervezeti központ közlése szerint már tavaly érezni lehetett, hogy a GUPC pénzügyi nehézségekbe ütközött, ugyanis a 2012-es 6000 fős létszámból 2600-at novemberben már leépítettek.

A szakértők szerint a bővítás harmadik zsiliprendszerének készültsége egyébként immár 65-70 százalékos.

A GUPC hétfőn előállt egy közvetítő ajánlattal, miszerint a csatorna hatóság vállaljon “társfinanszírozási” kötelezettséget mindaddig, amíg egy nemzetközi bíróság nem dönt a kivitelező konzorcium által előadott pluszköltség iránti igény jogosságáról. A GUPC szerint havi 100 millió dolláról lenne szó, ennyibe kerülnek ugyanis a munkálatok. Az APC adminisztrátora, Jorge Luis Quijano azt közölte, hogy ezt az ajánlatot neki még nem juttatták el, a GUPC miért a sjatón keresztül üzenget. “Nem vagyunk hajlandók alkudozni semmi olynaról, ami nincs benne az eredeti szerződésben” - nyilatkozta. S hozzátette, a kivitelezőnek folytatnia kell az építkezést, különben szerződést szeg - jelentette kedden az El Siglo panamai lap.

Mára tervezték egyébként az ACP és a GUPC közös találkozóját a Zurich International biztosítóval, amelynél van letétben biztosítékként 600 millió dollár a projekt kivitelezésére. Ennek a megbeszélésnek a kimeneteléről még nem adtak hírt a panamai újságok.

Szélesítik a Panama-csatornát – nagyobb lesz az áteresztőképessége, de hamarosan konkurenciát is kaphat
Szélesítik a Panama-csatornát – nagyobb lesz az áteresztőképessége, de hamarosan konkurenciát is kaphat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.