Le Figaro: fogolycserére készül Párizs és Teherán

Az Iránban kémkedéssel vádolt francia tanárnő, Clotilde Reiss elengedésért cserébe Franciaország hazaküldené az iráni sah utolsó miniszterelnökének, Sapur Baktiarnak a gyilkosát, aki jelenleg Párizsban tölti életfogytiglani börtönbüntetését - értesült diplomáciai forrásokból a Le Figaro című francia napilap.

A merényletet 1991-ben elkövető Ali Vakili Rad ügyvédje augusztusban kérte védence feltételes szabadlábra helyezését és  kitoloncolását Franciaországból. Ezt maga az ügyvéd jelentette be  kedden. Sorin Margulis ugyanakkor azt állította: a kérelemnek semmi  köze a Teheránban július 1-én letartóztatott francia tanárnő  elengedéséről folyó esetleges tárgyalásokhoz.

A 24 éves egyetemi lektor, akit az iráni elnökválasztást követő  tüntetéseken való részvétel vádjával tartóztattak le, rövid  bebörtönzést követően jelenleg a teheráni francia nagykövetségen  "házi őrizetben" várja az ügyében hozandó ítéletet. A sajtóhírek  szerint jó egészségi állapotnak örvend, de Iránból nem utazhat el.

A Le Figaro úgy tudja: Párizs és Teherán tárgyalásokat kezdett  avégett, hogy az 1994-ben elítélt, jelenleg 50 éves iráni férfi  kitoloncolásáért cserébe Reiss mielőbb hazatérhessen  Franciaországba. A lap szerint Brice Hortefeux bevándorlásügyi  miniszter a kitoloncolásra vonatkozó kérelmet az elmúlt napokban  kapta meg Ali Vakili Rad ügyvédjétől.

Radot 1991-ben tartóztatták le, majd 1994-ben ítélték  életfogytiglani börtönbüntetésre, amelyből 18 év letöltésére  kötelezte a bíróság. Ügyvédje jelezte: a 18 év letöltéséről szóló  igazolást július 2-án kapta meg, s az igazolt példamutató magatartás  miatt lehetővé vált védence feltételes szabadlábra helyezése.

A francia hírügynökség megkeresésére az igazságügyi minisztérium közölte: semmilyen információval nem rendelkezik sem Clotilde Reiss ügyéről, sem a szabadlábra helyezési kérelemről. A külügyminisztérium pedig nem kívánta kommentálni a sajtóértesülést. Reiss "ártatlan, várjuk, hogy mielőbb engedélyezzék a hazautazását Franciaországba" - közölte Christine Fages külügyi szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.