Le Pen keblére ölelné a brit szélsőségeseket

Másfél hónappal az EP-választások előtt a francia Nemzeti Front (FN) vezetője, Marine Le Pen a BBC Newsnight című műsorában kijelentette, hogy szívesen működne együtt a brit UKIP-pel.
Le Pen elmondta, hogy azok az értékek, amelyek mellett Nigel Farage, a brit szélsőjobboldali párt vezetője kiáll, nagyon hasonlóak az FN által képviselt értékekhez. Hangsúlyozta, hogy pártja EU-ellenes kampánya megegyezik a UKIP euroszkeptikus politikájával, így „tárt karokkal" fogadná Farage-ot, ha az csatlakozna hozzá, hogy „együtt harcoljunk az Európai Unió ellen".

Le Pen hozzátette, hogy ugyan vannak „stratégiai és taktikai" különbségek a két párt között, olyan fontos pontokban hasonlóan gondolkodnak, mint a „tömeges bevándorlás elutasítása", és, hogy „az emberek szabadon dönthessenek a saját sorsukról".

„Az emberek fokozatosan rájöttek, hogy az EU nem hozott számukra mást, mint boldogtalanságot, rombolást, az identitásuk elvesztését, és védtelen határokat" – idézi Le Pen szavait a BBC.

A UKIP azonban hűvösen elutasította az együttműködés lehetőségét, egy a műsor után kiadott közleményben az áll, hogy bár Le Pen modernizálta a pártot, nem érdekli őket semmilyen alku, a francia párt „előítéletes és antiszemita" nézetei miatt.

A lehetőség azért sem kelthette fel a brit euroszkeptikusok érdeklődését, mivel a jelek szerint a francia euroszkeptikusokhoz közelednek: a két pártvezető a héten együtt jelent meg egy párizsi kampányeseményen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.