Bolíviában kirúgnák az egyenjogúságért tüntető katonákat

A bolíviai fegyveres erők főparancsnoksága 702 altiszt és sorkatona azonnali elbocsátásáról döntött, akik harmadik napja követeltek jobb munkaviszonyokat, humánusabb kapcsolatokat, a főnökök és beosztottak között.

Kedden még csak ötszázan, csütörtökön viszont már ezer katona vonultak végig La Paztól a négyezerméter magasan fekvő El Altohoz, miután először négy őrnagy társukat küldtek el büntetésként. Mintegy húsz napja kezdődött a nyílt elégedetlenség a hadsereg állományában.

A hadsereg 381 altisztet, a haditengerészt (noha Bolíviának nincs tenegerpartja) 21 főt, a légierő vezetése pedig 300 személyt vádolt meg lázadással, politikai akcióban való részvétellel és a fegyvere erők becsületének megsértésével. Víctor Baldivieso főparancsnok csütörtök esti sajtóértekezletén a lázadást katonai puccs előkészítése állomásaként kommentálta, amiért akár hadbíróság elé is állíthatják a most elbocsátottakat.

A katonák szerint viszont a parancsnokok diszkriminálják főleg az őslakos indián katonákat. Egyik fő reformkövetelésük, hogy biztosítsák számukra a továbbtanulást, s ezzel az előremenetelt a tiszti ranglétrán. Hasonló egészségügyi ellátást is kérnek, mint ami a tiszteknek kijár. A tüntetők az indián származású Evo Morales elnöktől kértek találkozót panaszaik előadására, de az államfő egyelőre nem nyilatkozott, nem foglalt állást az ügyben.

A La Pazon végigvonuló tüntető katonákat az ajmara indiánok több vezetője is elkísérte csütörtökön, s támogatásukról biztosította követeléseiket. Az őslakosok adják Evo Morales elnök fő háttérbázisát.

Péntekre a tiltakozó altisztek és katonák újabb tüntetést ígértek a védelmi minisztérium épületéhez, hogy előadják törvényjavaslatukat a fegyveres erőkön belüli reformokról, a diszkrimináció megszüntetéséről.

A La Razón napilap pénteki száma szerint a 702 altiszt elbocsátása olyan fejlemény, amire fél évszázada nem volt példa a bolíviai fegyveres erők történetében. Utoljára Víctor Paz Estenssoro egykori elnök 1952-ben küldött el 500 tisztet és záratta be a hadsereg katonai kollégiumát La Pazban átszervezés címen. A kollégiumot aztán két év múlva újranyitották. A bolíviai fegyveres erőkben csütörtökig 9600 altiszt szolgált, ehhez képest viszonylag jelentős a 702 fő. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.