Lázadás az orosz titkosszolgálatnál

Nem vették fel a munkát az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik osztályának munkatársai, tiltakozásul a csecsen elnök testőrsége tagjainak szabadon bocsátása ellen - közölte hétfőn a Novaja Gazeta című orosz lap.

Az ellenzéki újsághoz az FSZB központi apparátusának tisztjei fordultak, és bejelentették, hogy az osztályukon dolgozók csaknem teljes létszámban megtagadják a munkát, mivel egy hete kiengedték a vizsgálati fogságból azokat a csecsen belügyeseket, akiket korábban egy 2011-ben elkövetett emberrablás, zsarolás és kínzás miatt vettek őrizetbe. A lap közlése szerint az orosz titkosszolgálat munkatársai készek arra is, hogy távozzanak az FSZB állományából.

A felháborodott tisztek elmondták a Novaja Gazetának, hogy az üggyel foglalkozó egyik nyomozót elbocsátották, mert nem volt hajlandó megalkudni, és annak ellenére kiengedték Ramzan Kadirov csecsen elnök testőrségének tagjait, hogy amíg őrizetben voltak, a lehallgatott telefonbeszélgetéseikből kiderült, hogy a tanúk megfélemlítésére adtak ki utasítást. Az elnöki testőrség tagjait óvadék ellenében engedték szabadon.

A lap, amelynek munkatársa volt a 2006-ban meggyilkolt Anna Politkovszkaja is, interjút közölt az FSZB munkatársaival, akik elmondták, hogy feletteseik azzal magyarázták a csecsen belügyesek elengedését, hogy utasítást kaptak, miszerint a Szocsiban 2014-ben sorra kerülő téli olimpia végéig nem szabad bántani Kadirov környezetét. A Novaja Gazeta emlékeztetett rá, hogy tavaly, amikor beszámolt a nagy port felvert esetről, magas rangú belügyi tisztviselők ígéretet tettek arra, hogy a bűnösöket felelősségre vonják.

A hivatalos vizsgálat adatai szerint 2011 augusztusában egy moszkvai bevásárlóközpontnál a csecsen elnök moszkvai testőrségében szolgálatot teljesítő belügyi tisztek elraboltak egy grúz férfit. Az áldozattól hárommillió rubelt, vagy egy nagy értékű Lexus gépkocsit követeltek és megkínozták. A férfi túlélte a kínzást és tanúskodott elrablói ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.