Lavrov: A közel-keleti kvartett június 11-én ül össze Washingtonban

Szergej Lavrov bejelentette, hogy a közel-keleti közvetítő kvartett július 11-én, Washingtonban ül össze. Erről az orosz külügyminiszter kedden Moszkvában, egy palesztin küldöttséget fogadva számolt be.

Lavrov azt mondta: azzal az állásponttal vesz részt az Egyesült Államokat, Oroszországot, az ENSZ-t és az EU-t tömörítő négyes ülésén, hogy a palesztin-izraeli rendezés folyamatát a nemzetközi jog talaján, nemzetközileg elismert alapokon - így az ENSZ BT határozatai, a madridi döntések, a közel-keleti útiterv és az arab békekezdeményezés alapján - kell megvalósítani.

Előzőleg kedden Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökségnek adott interjúban rámutatott: Moszkva reméli, hogy a kvartett kiegyensúlyozott, de egyben határozott nyilatkozatban sürgeti majd Izrael és a palesztinok visszatérését a közvetlen tárgyalásokhoz. Bogdanov azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy a Palesztin Hatóság kérni szándékozik Palesztina függetlensége elismerését az ENSZ-közgyűléstől, figyelmeztetett, hogy ez bonyolíthatja a békés rendezés keresését.

Oroszország egyébként már 20 évvel ezelőtt elismerte a palesztin állam függetlenségét, és 1990 óta működik palesztin nagykövetség Moszkvában - mondta Bogdanov.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.