Lavrov valódi ukrán alkotmányreformot sürget

Ukrajna valódi alkotmányreformot hajtson végre, ne csak látszólag változtasson az alapokmányon, Kijev továbbá bizonyítsa függetlenségét a Nyugattól - hangoztatta pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikus a FÁK-tagállamok (a több szovjet utódállamot tömörítő Független Államok Közössége) külügyminisztereinek közös, moszkvai sajtóértekezletén azt hangoztatta, valódi alkotmányreformra azért van szükség Ukrajnában, hogy azzal vége szakadjon az ország belügyeibe való beavatkozásnak.

Sergei Karpukhin / Reuters

 Úgy tűnik ugyanis - mondta Lavrov -, hogy a Nyugat vette kezébe Ukrajna sorsának meghatározását, s a jelenlegi ukrán hatóságok tetteiből jelentős mértékben hiányzik a függetlenség. Az orosz külügyminiszter szerint az ukrajnai ellentétek oka az, hogy a kijevi hatalom "nem képes arra, hogy kivétel nélkül valamennyi ukránnal tisztelettel bánjon, tiszteletben tartsa jogaikat, beleértve anyanyelvük használatát és nem képes arra, hogy tisztelettel viszonyuljon az ország valamennyi régiójához".

Lavrov a tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy az ukrán hatóságok nem kérték Oroszországtól, hogy részt vegyen a Kijevben február 20-án történtek, a számos halálos áldozatot követelő lövöldözés kivizsgálásában. Azt mondta, hogy "semmilyen közünk sincs ezekhez a bűncselekményekhez és nem is lehetett közünk". Hozzátette, hogy Ukrajna mellőzi azokat az anyagokat, amelyeket szerinte független szakértők készítettek arról, kik lőttek és hol helyezkedtek el az orvlövészek a Kijevi főtér környékén. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.