A parlamenti kampányt persze sokan bírálják Brüsszelben, mert vajon miért is növelné a részvételt a júniusi erőpróbán a brüsszeli épületegyüttes bejáratainál lengő megannyi - több nyelven kifüggesztett - lobogó a felirattal: az ön választása. Ki másé volna? Későn kapott észbe a parlament, hiszen az előrejelzések azt mutatják, hogy minden eddiginél kevesebben mennek majd el szavazni; jó, ha az európaiak harmada veszi magának a fáradságot.

Üléseznek az EP-képviselők. Nehéz kideríteni, hozzájárultak-e a jogalkotáshoz

A múlt csütörtökön munkáját befejező parlamentben a 24 fős magyar képviselői csapat tagjai a legkülönfélébb kommunikációs technikákat választották, hogy megküzdjenek a legnehezebb akadállyal: hogyan tudassák a magyar választókkal, mit is tesznek értük az EP-ben? Heroikus küzdelem ez. Azok a kérdések, amelyek az Európai Bizottság kezdeményezése nyomán a miniszterek jóváhagyását élvezik, majd eljutnak az Európai Parlamentbe véleményezésre, kétségkívül érintik a mindennapi életet, hiszen átkerülnek a tagállamok jogrendjébe. Ám rengeteg ügyet a képviselők kreálnak: emberjogi felvetések, esélyegyenlőségi témák, külpolitikai eszmefuttatások, jelentések, határozatok. Ezek viszont egyáltalán nem kerülnek át a tagországok joganyagába. Legfeljebb hivatkozási alapul szolgálnak, hogy lám-lám erről a parlamentben is született állásfoglalás.

A két nagy tevékenység öszszemosható, és a képviselőktől érkező közlemények alkalmazzák is ezt a technikát. A polgárok odahaza azt érzékelik, hogy Brüsszelben - illetve havonta egyszer Strasbourgban - serény munka folyik. A hatás azonban alig mérhető. Csak hosszas dokumentumbogarászás és jogászkodás után lehetne kideríteni, vajon a képviselők valóban hozzájárultak-e valamivel az európai jogalkotáshoz, vagy csak itt voltak, nyüzsögtek és szavaztak.

Hálás téma - és ez inkább magyar sajátosság - a hazai ügyek kiteregetése. Ez jórészt lejáratta Magyarországot a többiek szemében. Brüsszelben egyáltalán nem tapasztalható, hogy mondjuk németek, olaszok vagy mások itt vívnák az otthoni csatáikat. Tudják, hogy alig figyelne rájuk valaki. Pedig lehetne okulni a nyilvánvaló kudarcokból. Az EP-ben 785 képviselő és több ezer asszisztens dolgozik. S ha egy magyar ügyben meghirdetett közmeghallgatásra csupán húsz-harminc ember (többnyire nem más tagországbeli képviselő) megy el, akkor annak vajon mi haszna? Kevéssé népszerűek a magyar kisebbségekről vagy a fasizmus egyenlő a kommunizmus nézetről, vagy a magyar rendőrterrorról szóló ilyen rendezvények.

Az adófizető polgárok most persze véleményt mondhatnak arról is, vajon a pénzükből, az EP üléstermeit felhasználva miért kell rendezvények, konferenciák tömegét tartani, pusztán valamely képviselő önfényezésére? Ráadásul olyan témákban, amelyek nem is kötődnek a törvényhozáshoz.