Féléves fegyverszünetet kötöttek a svéd pártok

Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök bejelentette, hogy a kormánypárt és az ellenzék a svéd EU-elnökség idejére "polgári békét" köt. Július elsejétől december 31-ig félretesznek minden nézetkülönbséget, felfüggesztenek minden politikai, társadalmi, gazdasági vitát, és teljes egységben nyilatkoznak, cselekednek. A tárgyalásokat Reinfeldt, a polgári koalíció miniszterelnöke, valamint Mona Sahlin, a Szociádemokrata Párt, Lars Ohly, a Baloldali Kommunistapárt és Maria Wetterstrand, a Környezetvédő Párt elnöke vezette.

A megbeszélés mindössze másfél órán át tartott, és tökéletes sikert hozott, holott igazán elő sem volt készítve. A tanácskozást valójában csak azért hívták össze, hogy a svéd politika egységes fellépésének lehetőségeit előzetesen megtárgyalják, ám a tárgyban kialakult teljes egyetértés lehetővé tette az azonnali megállapodást. Az előző svéd EU-elnökség idején, 2001-ben már volt ehhez hasonló politikai modell, amely kiválóan működött. Ezért aztán nem is nagyon volt miről vitázni; igaz, akkor fordított volt a szerepkör, mivel a Szociáldemokrata Párt volt kormányon.

A politikusok megállapodtak a svéd EU-elnökség alatti prioritásokról is: ezek a környezetvédelem, az emberi jogok védelme, az állatvédelem és természetesen a gazdasági válság megoldása lesznek. A felfüggesztett belpolitikai, gazdaságpolitikai, eszmei és elvi küzdelem minden bizonnyal segíti majd a svéd gazdaság lehető legolajozottabb rendbetételét is, mert minden politikai erő azonos irányba mutat majd - írta a Dagens Nyheter napilap gazdaságpolitikai elemzője.

- Elnökségünk ideje alatt az Európai Unió érdekeit kell szem előtt tartanunk, így kicsit kívülről kell magunkra, Svédországra tekintenünk. Politikusaink felelőssége pártállástól függetlenül közös, ezt szolgálja és biztosítja a most megkötött megállapodás, a polgári béke - közölte Reinfeldt. A teljes belpolitikai csend a svéd EU-elnökség végéig lesz érvényben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.