Már nem atlétát hord a legrégebbi olasz párt vezére
Amikor Robertóval illegális plakátokat ragasztottunk Észak-Itália elszakításáról, rendőrök lőttek ránk - így szól Umberto Bossi anekdotája a Lombárd Ligaként indult párt őskoráról. Az 1987-es választásokon szerzett egy szenátori és egy képviselői hely óta sok víz lefolyt a Pó folyón: Roberto Maroni azóta belügyminiszter lett, és az immár négyszeres kormánypárt az olasz szövetségi köztársaság alapkövének számító adóföderalizmussal ünnepelte huszonötödik születésnapját. Itália pedig arra döbbent rá, hogy az előző évtizedek szüntelen pártfordulataiban a Liga maradt egyedül a helyén, a politikai színtér legrégebbi és legstabilabb erőjévé válva.
Az sem igaz többé, hogy területhez kötött, és kizárólag a Pó-alföldről (Padánia köztársaságában) meríti szavazóit. A lusta, koszos déllel szembeni fenntartások már a múlté, a Liga Szicíliát is meghódította a sziget autonómiájáért harcoló mozgalommal. Fénykorában, az 1996-os választásokon önerőből több mint tíz százalékot szerző (és éppen akkor hatalomra nem jutó) párt 2001-ben csak a Silvio Berlusconival kötött szövetséggel tudott bejutni a római parlamentbe (3,9 százalék). 2008-ban viszont ismét országos 8,3 százalékra ugrott (északon és Szicíliában a voksok több mint felét begyűjtve).
Most pedig a júniusi európai parlamenti választásokra készül. Ismét egyedül, miután Bossi és csapata - a jobboldali Nemzeti Szövetséggel ellentétben - nemet mondott a Berlusconival való fúzióra: az egyesülés a liga halálát jelentette volna.
Kérdés persze, milyen jövő vár a negyed évszázadon át az adófaló Rómának fejet nem hajtó, az állami és brüsszeli bürokráciának kötelet mutató, az olasz rendőrséggel saját zöldinges seregükkel összecsapó ligásokra. A párt által hangosan követelt országbontás lassan ugyan, de megindult: 2016-ig a gyakorlatban is megvalósul a tartományoknak a többi párt által is szorgalmazott adóautonómiája. A közigazgatási korrupció és az illegális bevándorlás ellen sem kiabálhat örökké: a liga vezeti a pénzügyi és a belügyi tárcát.
Így maradnak Bossi időszakos kirohanásai a Lombardia városközpontjaiból kitiltandó kebabárusokról. Az Északi Liga elérte, hogy a milánói dóm előtt muzulmán ne imádkozhasson, de a következő huszonöt évre ez nem elegendő stratégia a provinciális szerep helyett nemzeti és európai túlélésre törekvő pártnak.
A Berlusconi szardíniai villájában 1994-ben még atlétatrikóban mutatkozó népvezér Bossi ma már öltönyös reformminiszter. Egyik fia Brüsszelben dolgozik, a legkisebb Renzót pedig utódjának szánja, ha három bukás után sikerül végre leérettségiznie. Robertóval a barátság továbbra is szoros: a belügyminiszter Maroni még ma is eljár zenélni együttesével, amelyben fiatalkorában Bossi is énekelt. Donato művésznéven.
