Merthogy - szól a brüsszeli magyarázat - a hatvanas-hetvenes években kitalálták ugyan a szabványcsomagolásokat, hogy megkönnyítsék az európai országok közötti kereskedelmet, ám mára a bürokrácia lebontása lett a divatszlogen, irtani kell tehát a felesleges előírásokat.

Csokis kávédrazsé: így fest a boltban - így pedig a röntgenfelvételen

Bár mindez jól hangzik, nézzük, mi történik az üzletekben! A gyártók felhatalmazást kaptak a legkülönfélébb trükkökre: változatlan áron kínálhatnak például egy terméket, kicsit visszavéve annak mennyiségéből. Vagy növelhetik a mennyiséget, mondjuk 500-ról 620 grammra, de fogyasztó legyen a talpán, aki kiszámolja, hogy az árat is arányosan emelték-e.

Nem hatja meg a jogszabály-módosítás ellenzőit az sem, hogy a vásárlókat az egységár feltüntetésével kell segíteni az eligazodásban (mennyibe kerül egy liter, egy kiló stb.). Az egységárakat sokszor olyan kicsi számokkal tüntetik fel a szupermarketek polcain, hogy a vevők jó része semmit sem lát belőlük. Ráadásul ez a kötelezettség a kisboltokra nem vonatkozik.

Hol van már az eredeti óvatosság? A csomagolások méreteiről szóló irányelv 1975-ös változatában még ez áll: "A lehető legkisebbre kell csökkenteni egy adott termék esetében az egymáshoz túl közel eső térfogatértékek számát, amelyek közelségük következtében alkalmasak a fogyasztók megtévesztésére". Most mintha kevésbé aggódnának a vásárlókért.