Románia még vár a mentőövre

A bukaresti hatalom tavaly ősszel még magabiztosan nevetgélt, amikor Magyarország a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult segítségért - mára azonban a románok számára is kiderült, hogy Bukarest túlságosan későn lépett.

A kormány szerint a külföldi hitelekre még várni kell. Legkorábban június végén juthat az ország 1,5 milliárd euróhoz, és azt is az EU-tól, nem pedig az IMF-től kapja. Ennek pszichológiai hatása sokszorozhatja azoknak a híreknek a hatását, amelyek a termelés drasztikus csökkenéséről és egész ágazatok megbénulásáról szólnak.

Emil Boc kormánya januárban azt állította, hogy betonbiztos megoldása van a gazdasági válságból való kilábalásra: növelik az állami befektetések volumenét, amelyek teljes mértékű elsőbbséget fognak élvezni. A miniszterelnök úgy vélte, a közberuházások fenntartják majd megrendelésekkel a nehézipart, az építkezési szektort, nem növekszik a munkanélküliség, és ezek együttesen a könnyűiparnak is adnak majd munkát.

Csakhogy a költségvetési bevételek oly mértékben estek vissza, hogy ma már Bukarest a tanárok bérének húszszázalékos csökkentését tervezi, pedig a nagykoalíciós kormány a kampányban az oktatói bérek ötvenszázalékos emelését ígérte. Ez ellen a tanügyi szakszervezetek általános sztrájkig menő tiltakozásokat jelentettek be.

A termelés visszaesésével és a vállalkozásokra május elsejétől kivetett átalányadóval párhuzamosan a munkanélküliség egyre növekszik. A kormány a megtakarításokat a köztulajdonban lévő vállalatok nagyarányú személyzetcsökkentésével kívánja elérni. Április utolsó napjaiban éppen a vasutasok szerveztek tiltakozó megmozdulásokat, miután kiderült, hogy a román vasút 12 ezer személy elbocsátását tervezi.

A Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselői és szenátorai által aláírt bizalmatlansági indítványt a két alakulat a hét első napjaiban kívánja benyújtani a törvényhozásban a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Demokrata-Liberális Párt (D-LP) által alkotott nagykoalíció ellen. A nagy D-LP-SZDP-átverés címet viselő indítványt a pótköltségvetésben elvont források és a megyei közintézmények igazgatóinak leváltása és politikai kritériumok alapján történő helyettesítése váltotta ki.

Az is szerepet játszott benyújtásában, hogy mára egyértelműen kiderült: a nagy állami beruházások források híján rendre elmaradtak, és azokkal együtt a gazdaság egyensúlyának a megtartása is lehetetlenné vált. Így az ellenzék ma már azzal támadja a kormányt, hogy a válságellenes stratégiája romba dőlt, igazi válságkezelő, kiutat mutató stratégiája nincs - tehát azonnal le kellene mondania, és előre hozott választásokat kellene tartani.

Május elseje Bukarestben
Május elseje Bukarestben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.