A római első, tapogatózó fordulóról még a bizalmatlan oroszok is szuperlatívuszokban beszéltek, és a májusi, washingtoni tárgyalássorozat szintén reménytelinek tűnik. Csak az idő kevés. Alig több mint fél év áll a két nagy rendelkezésére, hogy megállapodjon egy minden eddiginél bonyolultabb fegyverzetkorlátozási kérdésben. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint majdnem biztos, hogy a 2009. december 31-én lejáró egyezményt legalább egy évvel meghosszabbítják, hogy időt adjanak a szerződés kidolgozására.

Az egyezség éppúgy érdeke Washingtonnak, mint Moszkvának. Ha a jelenlegi, oldalanként 1700-2200 nukleáris robbanófej számát jelentősen csökkentik, a biztonságukat ezzel nem veszélyeztetik lényegesen, viszont eszközöket, pénzt spórolnak. És erkölcsileg is sokkal erősebben érvelve léphetnek fel az atomfegyverklubba erőszakkal betörni látszó, kiszámíthatatlan újoncokkal, Iránnal és Észak-Koreával szemben.

Ez a stratégiai fegyverzetcsökkentő folyamat azonban mellékhatásokkal jár. Például felértékeli a szomszédságunkba, Lengyelországba és Csehországba tervezett amerikai rakétapajzs (általában véve mindenféle rakétavédelmi rendszer) jelentőségét, hiszen kevesebb rakétával szemben könnyebb a védekezés. A második fontos érv: felértékeli a "második-harmadik vonal", az orosz és amerikai stratégiai támadófegyver-arzenálnál egy nagyságrenddel kisebb nukleáris erővel rendelkező országok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, Izrael, Pakisztán, India szerepét. Hogyan lehet őket is bevonni a korlátozó egyezménybe? Erre egyelőre nincs válasz.

A robbanófejek csökkentése azonban nem elég, mondják az oroszok. Le kell szerelni a hordozóeszközök egy részét, és újraértékelni más, érintett fegyverrendszerek szerepét. Ilja Kramnyik neves orosz szakértő szerint számításba kell venni, hogy az amerikaiak fölényben vannak a tengeri, légi indítású robotrepülőgépeket illetően, így hatékonyabban támadhatják az orosz nehézrakéta-bázisokat. Moszkva olyan egyezséget akar, amely ezt a hátrányt csökkenti. Amerikának a megegyezés pedig azért fontos, hogy pótlólagos eszközöket összpontosíthasson más nemzetbiztonsági céljai (terrorizmus elleni harc, Afganisztán, energiabiztonság, Irán) elérésére.

A csökkentés folyamata azonban nem végtelen. Ha egy bizonyos szint alá csökkentik a stratégiai támadófegyverek számát, a nemzetközi biztonság nemhogy tovább nő, hanem éppen csökken. Ugyanis megnő a második-harmadik vonalbeli atomhatalmak szerepe. Nem beszélve arról a többtucatnyi országról, beleértve Magyarországot is, amely elvben, technikai fejlettségét tekintve képes atomfegyver előállítására, s amelyek szerepe szintén felértékelődik.

Interkontinentális ballisztikus rakéta. Eggyel kevesebb?