Az etika győzött Berlinben

Berlinben a hittan továbbra is fakultatív tantárgy marad. Elbukott ugyanis az a népszavazás, amely azt akarta elérni, hogy a diákok választhassanak: az etika és a hittan közül melyiket veszik fel kötelezőként a tartományi jogú német főváros iskoláiban.

A referendumot a masszív egyházi támogatást élvező, az ellenzéki kereszténydemokraták és liberálisok által szintén felkarolt szerveződés, a Pro Reli kezdeményezte. Az ideológiai és kultúrharccá változott népszavazás azonban keserű pirulát hozott a Pro Relinek: nagyon alacsony, mindössze 29 százalékos részvételi arány mellett a voksukat leadó berliniek 51-48 arányban a fakultatív hittan mellett, vagyis a Pro Reli ellen voksoltak. Feltűnő, hogy húsz évvel a berlini fal leomlása után mennyire megosztott a 3,4 millió lakosú város: míg a nyugati kerületekben megszavazták, keleten egyértelműen elutasították a kezdeményezést.

Berlin tartományban az SPD és a Balpárt kormánykoalíciója 2006-ban vezette be azt a reformot, amely az etika tantárgy keretében minden iskolásnak - felekezettől függetlenül - a hetedik osztálytól általános erkölcsi-világnézeti nevelést biztosít. A hittan kiegészítő és választható tantárgy. Németországban az oktatás a 16 tartomány "belügye", a 82 millió lakosú szövetségi köztársaságban nincs egységes szabályozás - igaz, a legtöbb tartományban kötelező a hittan.

A berlini népszavazás nyomán több tartományban heves vita robbant ki, hogy a multikulti német társadalomban az előítéletek lebontása érdekében követni kellene a fővárosi példát. Klaus Wowereit, Berlin szociáldemokrata kormányzó polgármestere jelezte: az SPD kész az egyházakkal együttműködve megreformálni az etika tantárgyat, az oktatásban nagyobb teret nyújtani a különböző vallások megismerésének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.