Aboutaleb nemcsak a szavakkal, hanem a számokkal is szeretett játszani. Tehetségét holland tanárai fedezték fel, segítették, s kiváló oktatásban részesült. Repülő-villamosmérnök lett belőle, ám pályája elkanyarodott az újságírás, a politika felé. Szolgált Amszterdamban és a holland kormányban is, mielőtt Rotterdamba érkezett.

Ahmed Aboutaleb, Rotterdam polgármestere

A csaknem hatszázezres város a szociális leromlás valóságos veszélyével néz szembe. A munkanélküliség 8,5 százalékos, az országos átlag kétszerese. Harminchatezer hivatalosan azok száma, akik állást keresnek, ám sokkal nagyobb az inaktívaké, hiszen a lakosok 15 százaléka segélyből él, 25 százaléka pedig valamiféle rokkantsági nyugdíjat, támogatást kap.

A világgazdasági válság lesújtott Rotterdamra is, hiszen a fő munkaadónak számító kikötő forgalma visszaesett. A főként az európai-kínai kereskedelmet bonyolító tengeri kaput most igyekeznek megnyitni az indiai, indonéziai hajók előtt is.

A szociális válság mögött megosztott város áll - mondja Aboutaleb. A lakók fele holland, a másik fele bevándorló. Pontosabban a hatvanas-hetvenes években bevándoroltak családja, sokan itt születtek. Ám ez sem homogén csoport, hiszen vannak köztük marokkóiak, törökök, suriname-iak, zöldfoki-szigetiek, s kelet-európaiak az új tagországokból.

A legélesebb szembenállás, a leginkább kitapintható bizalmatlanság a hollandok és a muszlimok között van. - Mindkét csoport attól fél, elveszti az identitását, mert bedarálja a másik - mondja Aboutaleb. A városi tanács összetétele is ezt tükrözi. Az egyik markáns oldalt a Munkáspárt adja, a másikat a jobboldali populista Leefbaar Rotterdam, a 2002-ben meggyilkolt Pim Fortuyn pártja. Vajon ebben a közhangulatban a legjobb választás valóban a holland-marokkói a város a vezetésére? - Jöjjenek viszsza 30 év múlva, addigra talán kiderül - jegyzi meg. Ez egy kísérlet. Aboutalebet testőrök védik, s rengeteg fenyegető levelet, telefont kap.

Visszautasítja, hogy Hollandia rasszista ország volna, hogy a liberális modell csődöt mondott volna. - Semmiféle hivatalos megkülönböztetés nincs, ha volna, nem ülnék itt, s nem szerezne a felsőoktatásban diplomát mind több bevándorló, kik felelős posztokra, állásokba kerülnek - hangoztatja, azzal a kiegészítéssel, hogy "a rasszizmussal sokan évődnek, mint mindenütt, Marokkóban is".

- A kettős állampolgárságom, muzulmán hitem másodlagos, a munkám a lényeg, aszerint ítéljenek meg - hangsúlyozza. - Mi Hollandiában a nyílt vitákat szeretjük, de épp ezért nem értjük, miért nem engedték be nemrég Nagy-Britanniába Geert Wilderst - utalva arra a populista politikusra, aki a parlamentben megkérdőjelezte Aboutaleb hűségét Hollandiához. A polgármester erre a vádra csak annyit felel, hogy 32 év alatt "hollandabb lettem a hollandoknál, az alkotmányt, a politikai, törvénykezési viszonyokat jobban ismerem, mint az átlag holland". Amikor évente egyszer Marokkóba látogat, három hét után alig várja, hogy visszajöjjön.

- A legfontosabb feladatom, hogy bizalmat építsek a városban. Olyan légkört, amelyben a szomszédok odaadják egymásnak a lakásuk kulcsát. Ehhez nem egy hidat, hanem sokat kell emelni - árulja el. - A muzulmánoknak azt mondom, legyetek velünk, nem vagytok áldozatok, de ne veszítsétek el gyökereiteket sem. A hollandoknak meg azt üzenem, átérzem a fájdalmukat - mondja. Emlékeztet rá, amikor 2004-ben Theo Van Gogh filmrendezőt iszlámellenes filmje miatt egy muzulmán meggyilkolta, akkor ő az amszterdami mecsetben megüzente: aki nem fogadja el a holland törvényes rendet, az távozzon. Most is úgy véli: aki jobban érzi magát Afganisztánban vagy Szudánban, menjen oda. Idézi a holland jegybank tanulmányát, amely szerint 10 százaléknyi társadalmi bizalomemelkedés egy százalékkal gyorsítja a gazdasági növekedést. Üzenetként is felfogható, amit ebből leszűr: ahol nincs közbizalom, ott fejlődés sincs.

Rotterdam, 2009. április