Európa: szülj, és dolgozz!
A berlini Greta viszont elégedett: neki a két éve bevezetett német törvények értelmében egy évig jár a fizetése kétharmada, ami jókora javulásnak számít a korábbi 14 hetes "spártai" gyermekgondozási segély után. Sőt, ha a férje is el tud menni két hónap gyesre, akkor összesen 14 hónapig maradhatnak otthon - igaz, ezzel a lehetőséggel a legtöbb német férfi egyelőre nem él. Plusz kap még családi pótlékot (havi 164 eurót, bár ezután már adózni kell, viszont a "gyerek" 27 éves koráig jár). Greta nem csinált lelkiismereti kérdést abból, hogy a kislányát egyéves kora előtt bölcsődébe adta: errefelé mindenki ezt csinálja, kivéve, ha főállású anya szeretne lenni. - Havi 150 eurót fizetünk a bölcsiért, ezt a jövedelmünk arányában állapítják meg. Nem okoz gondot kifizetni. Én viszszamentem dolgozni, nekem így kerek az életem - teszi hozzá. De tudja, hogy Németországban nem mindenütt ilyen jó a helyzet, a bölcsődék számát ott is 2020-ra szeretnék felfejleszteni.
Susan, a brit építész most várja a második gyermekét, és tervétől nem tántorította el a nem éppen bőkezű brit támogatási rendszer sem. A szigetországban mindössze hat hétig jár a fizetés kilencven százaléka, utána 33 hétig mindenki fix összeget (heti 117,18 fontot) kap. Ezután persze adózni kell. Aki akar, egy évig otthon maradhat, ám az utolsó 19 hétre már nem kap pénzt, és egy év után a munkaszerződése is automatikusan megszűnik. Susan csak hüledezik, ha valaki a három évig tartó magyar gyedet-gyest emlegeti. Pedig bölcsőde ott is csak aranyáron van: napi 35-50 fontot is elkérnek az egynapi gyermekmegőrzésért, igaz, ennek egy részét le lehet írni az adóból. - Nem mondom, hogy dúskálunk a pénzben, én egy év után félállásban visszamentem dolgozni. Szerencsére az iroda rugalmas, és találtam egy jó bölcsit a kisfiamnak - mondja.
Ahány ország, annyi rendszer. Az Európai Bizottság nem véletlenül érezhette úgy, hogy a drámai születésszámot látva (uniós átlag: egy nő 1,5 gyereket szül) itt az ideje legalább a gyerekes anyáknak járó minimális támogatást meghatározni. Hátha akkor többen szánják majd el magukat a gyerekvállalásra. A bizottsági javaslat szerint a korábban kötelező 14 hetes szülési szabadság helyett 18 hét - vagyis négy és fél hónap - járna a kismamáknak (teljes fizetéssel vagy teljes táppénzzel, ezt a tagállamok dönthetnék el), ám a politikusok és a gazdasági vezetők máris fúrják a javaslatot.
A britek szokás szerint azt kifogásolják, hogy Brüsszel ne akarja meghatározni, mennyi szabadságot vesz ki egy nő; ha akar, jöjjön csak vissza mielőbb dolgozni. A németek attól tartanak, hogy egy ilyen szabály mellett a cégek még kevésbé lelkesen alkalmaznának szülő korban levő nőket. Nem boldogok a hollandok sem, ott emelni kellene a 16 hetes szülési szabadságot, amelyet szükség esetén húsz hét fizetés nélküli szabadság követ.
Páholyból nézhetik a vitát az északiak és a legtöbb kelet-európai ország: a skandinávoknál hagyomány a bőkezű szociális támogatás, Kelet-Európában pedig valószínűleg a szocializmus maradványa. Egy svéd kismama például 13 hónapig kaphatja fizetése nyolcvan százalékát, és kicsit kevesebbért még további öt hónapot maradhat otthon. Ám olykor még rajtuk is túltesznek egyes új tagállamok. Bulgáriában az idei évtől 410 napra jár szülési szabadság, egy évig a fizetés 90 százaléka, a teljes második évre pedig a minimálbér. Magyarországon pedig akár három évig is otthon maradhat a kismama. Az első két évben fizetése 70 százalékát kapja, az utolsó tizenkét hónapra már jóval szerényebb összeget, havi 27 ezer forintot - de jó tudni, hogy Európa nyugati felén egy év után a legtöbb anyuka visszaáll a munkába.
A bőkezű szociális juttatásokat valahonnan ugyanis elő kell teremteni. Ez nem gond a svédeknek, de annál inkább a kelet-európaiaknak, ahol a szociális kiadások jellemzően a költségvetés jókora arányát felemésztik. Ráadásul a rendszer azzal a veszéllyel jár, hogy a nők egyre később, egyre nehezebben vagy egyáltalán nem térnek vissza a munkába. A svédeknél nincs ilyen gond: a hat évnél kisebb gyermekeket nevelő nők csaknem nyolcvan százaléka dolgozik (igaz, egy részük részmunkaidőben), míg Magyarországon ez az arány alig haladja meg a harminc százalékot.
