Párbeszéd vagy pártszakadás?

Bugár Béla volt pártelnök és két képviselőtársa tegnap kilépett a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának parlamenti frakciójából.

Lépésükkel Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor követték Simon Zsolt volt agrárminisztert, az MKP szakpolitikusát, aki már a múlt héten döntött ugyanígy. A szlovákiai magyar párt egy évtizedes történetében most fordult elő először ilyen eset.

Bugár Béla kifejtette, hogy ezzel a lépéssel tiltakoznak Csáky Pál elnök és a jelenlegi pártvezetés módszerei ellen.

- Simon Zsolt párttagsági jogát csak azért függesztették fel, mert bírálta a pártelnököt. Emiatt ő kilépett a pártból is. Azóta Léván és máshol is követték a példáját. Csáky Pál ezt megtisztulási folyamatnak minősítette. Szerinte azért döntöttek így, mert nem jelölték őket az őszi megyei választásokra. Ez nem igaz, miként az sem, hogy nincs semmilyen gond a Magyar Koalíció Pártjában, mindössze néhány bajkeverő távozott, ahogy azt a jelenlegi pártelnök állítja. Több régióban nő az elégedetlenség. Nem az én értékrendem változott, hanem a pártvezetés magatartása és politizálása - mutatott rá Bugár Béla.

Mindehhez A. Nagy László hozzátette: - Lépésünket utolsó figyelmeztetésnek szánjuk, egyúttal pedig felszólítjuk a jelenlegi pártvezetést, hogy változtasson a jelenlegi munkamódszerén. Ha ez belátható időn belül nem következik be, akkor új helyzet alakul ki, amelynek megfelelően lépünk - közölte a szlovákiai magyar politikus.

Mindhárman hangsúlyozták, hogy egyelőre nem gondolnak új szlovákiai magyar párt megalapítására, s várják Csáky Pál és a hallgatásba burkolózó elnökségi tagok válaszát.

Lapunk megkeresésére az MKP elnöke elmondta: - Sajnálom, ami történt, de nincs miért bocsánatot kérnem. Csütörtökre összehívtam az elnökségi ülést, péntekre pedig megyei és járási pártelnökeink tanácsát, hogy megvitassuk a kialakult helyzetet - közölte.

Megkeresésünkre Bárdos Gyula frakcióvezető kifejtette: - A történteket személyes kudarcnak is tartom, ezért felajánlottam a lemondásomat, amelyet azonban nem fogadtak el. Mielőbb higgadt párbeszédet kell kezdenünk, félretéve a sértődöttséget és az egyéni érdekeket, mert különben a mostani döntés a vég kezdetét jelentheti a Magyar Koalíció Pártjában - nyilatkozta lapunknak a parlamenti frakció vezetője.

A Magyar Koalíció Pártjában tulajdonképpen a megalakulás óta akadtak különböző súrlódások. Ezek elsősorban abból adódtak, hogy a három elődpárt vezetői, de a tagok is különböző - kereszténydemokrata, népnemzeti, szociáldemokrata és liberális - értékrendet képviseltek. A személyes ellentétek erőteljesen a két évvel ezelőtti tisztújító kongresszus előtt törtek fel, amikor főleg Duray Miklós azért bírálta egyre hevesebben Bugár Bélát, mert szerinte a gazdasági lobbi kerekedett felül a pártvezetésben, s nem érték-, hanem érdekközpontúvá vált a szlovákiai magyar párt politizálása. Az MKP elnöke élesen visszautasította ugyan ezeket a vádaskodásokat, de 2007-ben Révkomáromban mégis Csáky Pált választották meg ebbe a tisztségbe, aki ezután elérte, hogy Duray az MKP stratégiai alelnöke legyen. Azóta tovább növekedett a feszültség a két tábor között, olyannyira, hogy ez akár pártszakadáshoz is vezethet. (Sz. J. J.)

A. Nagy László, Bugár Béla és Gál Gábor bejelenti távozását
A. Nagy László, Bugár Béla és Gál Gábor bejelenti távozását
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.