G20: ezermilliárd válságkezelésre

Több százmilliárd dollárral nő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mozgósítható tőkekészlete, több ezer milliárd dollár jut a már bejelentett és megkezdett növekedésösztönző intézkedések révén a világgazdaság újjáélesztésére, megállapodtak a nemzetközi pénzügyi rendszer ellenőrzésének jelentős szigorításában is, és leáldozhat az adóparadicsomoknak és az irracionális jutalmaknak is - ezek röviden a G20-tanácskozás eredményei. Azaz több szabály, több ellenőrzés, több pénz.

Gordon Brown kormányfő ismertette tegnap a csúcs végösszegeit, s a brit kormányfő ismét hangsúlyozta, hogy a gazdasági válság "globális problémájára globális választ kell adni". Értékelése szerint "ez az a nap, amikor a világ együttesen szánta el magát a recesszió leküzdésére, nem pusztán szavakban, hanem a megélénkülés, a reform konkrét tervével és a végrehajtás világos menetrendjével".

A Brown által vázolt, hat területre kiterjedő záróközlemény alapján a Nemzetközi Valutaalap és vele a fejlődő-feltörekvő országok tűntek a legnagyobb nyerteseknek. Az IMF rendelkezésére álló, a rászoruló gazdaságoknak kiutalható öszszeg megháromszorozásával 750 milliárd dollárra emelkedett. Az új, többek között Japán és az Európai Unió által folyósított forrásokból az IMF megelőző intézkedésként még azelőtt hitelt nyújthat a kérelmező országok nemzeti valutájának megvédése érdekében, hogy azok tényleges pénzügyi bajba jutottak volna. Az ún. speciális lehívási jogok (SDR) bővítésével a kedvezményezettek az IMF-fel folytatott különtárgyalások és az ismert kemény feltételek nélkül is hozzájutnak pénzhez. Az új IMF-kibocsátás a pénzintézet saját "valutájában", SDR-ben történik. Az új SDR-kibocsátás lényegében világgazdasági szintű kvantitatív pénzügypolitikai enyhítésnek felel meg, mivel a tranzakció révén úgy jelenik meg az igénybe vehető pótlólagos likviditás, hogy mögötte nem hitel - vagyis már meglévő pénz - áll.

A konferencián megegyezés született az elsősorban Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német szövetségi kancellár által sürgetett pénzügyi szabályozási reformban, amely a fedezeti alapokat és a hitelminősítő intézeteket is bevonja a globális regulációs rendszerbe. Koordinált megközelítést alkalmaznak a kormányok, hogy a bankokat megtisztítsák "mérgezett", fedezet nélküli kinnlevőségeiktől.

Leáldozik az adóparadicsomok csillaga. Az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet nyilvánosságra hozza és ezzel megszégyeníti a transzparenciára vonatkozó követelményeknek nem eleget tevő intézmények listáját.

Az új világrend "áldozatai" a bankárok is. Egy újonnan létrehozandó pénzügyi stabilitási tanács kezébe kerül a határokon átnyúló együttműködés, illetve új szabályok bevezetése, melyek jegyében "a fizetések és prémiumok a tényleges teljesítményt tükrözik, és nem jutalmazzák a kudarcot".

Az Egyesült Államok ellenállását megtörve a G20 csoport új életet lehelt a dohai világkereskedelmi tárgyalásokba. A következő két évben 250 milliárd dollárt biztosít kereskedelemfinanszírozási célokra. A korábbi ígéreteket, a millenniumi célokat betartva a világ legszegényebb országai 100 milliárd dolláros különtámogatásban részesülnek.

Gordon Brown hangoztatta, hogy bár nincs azonnal ható megoldás a világgazdaság problémáira, de a "világ minden előzményt nélkülöző mértékű" ösztönzőprogram kivitelezésén munkálkodik, amely a jövő év végéig 5 trillió dollárt pumpál a vérkeringésbe.

A tanácskozás értékelése nyilván hosszabb időt igényel, de úgy tűnik, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nemhogy nem fordított hátat kollégáinak, de kifejezetten "elégedettnek" nevezte magát az értekezletet bizonyos fokig sakkban tartó Nicolas Sarkozy francia elnök. Harcostársa, Angela Merkel német szövetségi kancellár pedig, a pár újabb közös sajtótájékoztatóján méltatta a "nagyon, nagyon jó, szinte történelmi kompromisszumot", az új intézkedéseket, melyek "világosabb pénzpiaci architektúrát" nyújtanak a világnak.

A világ legbefolyásosabb államainak vezetői elhatározták, hogy megállapodásukat "hamar és elszántan fordítják le szavakból cselekvésre". Még az év vége előtt újabb összejövetelt tartanak, melyen áttekintik az addig megtett utat.

Londonban még a tőzsde zárása előtt hozták nyilvánosságra a G20 záróközleményét. A pénzvilág pozitív fogadtatását jelzi, hogy a FTSE 100 index nyomban 4,3 százalékkal emelkedett.

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter Barack Obama és Gordon Brown társaságában a csúcstalálkozó kezdetén
Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter Barack Obama és Gordon Brown társaságában a csúcstalálkozó kezdetén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.