A kormányzati stabilitásért magas árat fizetett az új kormányfő: kénytelen volt bőkezűen adakozni a fontos tárcákból, s így Liebermané, a nacionalista Izrael az Otthonunk vezetőjéé lett a külügy, a munkapárti Baraké a hadügy, az ultraortodox Sasz pártból Eli Jisájé a belügy, s alig maradt konc a Likud hivatalokra kiéhezett, az elmúlt éveket ellenzékben átvészelő politikusainak.

Netanjahu a szociáldemokrata Munkapárt elcsábításával valószínűleg elkerülte a tisztán jobboldali koalíció veszedelmét, s ezzel a nemzetközi elszigetelődés rémét, de a kormányon belül számos beépített ellentét feszül.

Vajon a jobboldali telepesek pártjai és a ciszjordániai telepek felszámolását sürgető Munkapárt miként jut dűlőre egymással a palesztinok egyik legfontosabb követelésében, a zsidó telepek terjeszkedésének megállításában? Vajon az oroszajkúak szavazótábora miatt a civil házasságot törvénybe iktatni vágyó Lieberman miként ért szót az ultraortodox vallási egyeduralmat hirdető Sasszal? Csak a következő hónapok adhatnak választ arra a kérdésre is, hogy az izraeli araboktól valamiféle hűségnyilatkozatot követelő Izrael az Otthonunk és a telepesek miféle úton-módon folytathatják a megbékélés folyamatát együtt a Munkapárttal, közös kormány égisze alatt.

Ehud Olmert távozó miniszterelnök kormányának tegnapi ülésén