A gyakori kormánycsere pedig oda vezetett, hogy Olaszország több mint 3300 egykori szenátort és képviselőt fizet, és a többség 5-10 ezer eurós nyugdíjat élvez, még akkor is, ha mandátuma negyvenéves korában járt le.

Az olaszok már semmin sem csodálkoznak, amióta tudják, hogy a parlament alsóházába delegáltak havi nettó 15 237 eurót tesznek zsebre. És hagyján, hogy olcsóbban telefonálhatnak vagy utazhatnak, még moziba is ingyen mennek. Ehhez képest elenyésző az olasz államfő évi 250 ezer eurós fizetése, és ugyanennyiért dolgozik a miniszterelnök is; nem csoda, hogy ellenzékben Silvio Berlusconi tízszer többet keresett, mint amióta ismét kormányfő. Adózás előtti személyi jövedelme 2008-ban alig haladta meg a 14 és fél millió eurót. A világ és Olaszország egyik leggazdagabb embere, Berlusconi mondhatja azonban egyedül, hogy nem a pénzért csinálja; az ezereurós kabátot viselő újkommunista főtitkárra viszont még az itáliai munkások sem szavaztak.

A politikusok keresetét évről évre közli a sajtó, az olaszok ugyanúgy tudnak Berlusconi hét szardíniai luxusvillájáról, mint az ellenzéki Massimo D'Alema tengerjáró vitorlásáról. De ha Róma második leggazdagabb embere a labdarúgó Francesco Totti, miért ne kereshetne sokat egy politikus is? - kérdezik a tizenöt év után is csak nettó havi 1200 eurót kereső gimnáziumi matematikatanárok. Az igazi kérdés, hogy a volt államfőknek miért fizetnek harmincfős kíséretet - a testőrtől a szakácsig.

A legnagyobb felháborodást az váltotta ki, amikor a terrorizmussal gyanúsított muzulmánok elrablási botrányától elsodort, kényszernyugdíjazott titkosszolgálati főnökről derült ki, hogy havi 30 ezer eurós nyugdíjjal büntették. A gazdasági válságban egyre több olasz sztársportoló (a Milanban Gattuso), menedzser (az Unicreditnél Profumo) csökkentette önként a fizetését, vagy mondott le a prémiumról. Politikusok eddig nem csatlakoztak.