Obama lelövetheti a Taepdongot

Washington a diplomáciai következményekre is figyelmeztette Észak-Koreát az április elejére tervezett indítás előtt. Kérdés, mi van a kilövőállásban: nagy hatótávolságú rakéta vagy műhold?

Az előző két útján már megszokott élességgel fogalmazott az ezúttal Mexikóba látogató Hillary Clinton külügyminiszter. Az amerikai diplomácia irányítója egyrészt országa "a tiltott kábítószerek utáni kielégíthetetlen vágyát", valamint a fegyverek szabad áramlását okolta a drogkartellek nyomán kialakult helyzetért. Másrészt a világ másik felére, Észak-Koreának is erélyes figyelmeztetést küldött: ha Phenjan bármilyen okból rakétát indít, az "provokatív lépésnek" minősül, és egyben az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1718-as határozata megsértésének, így diplomáciai következményekkel jár majd.

- Nagyon világossá tettük, hogy az észak-koreaiak ezért fizetni fognak, és következményeket jelent ez a hatoldalú tárgyalásokra nézve is, amelyeket pedig fel akarunk éleszteni, amint csak lehet. Fel akarjuk hívni (a határozat megsértésére) a BT figyelmét is - fogalmazott Clinton. A határozatot azt követően fogadták el New Yorkban, hogy Észak-Korea 2006-ban sikertelen kísérletet hajtott végre Taepodong-2 elnevezésű, nagy hatótávolságú ballisztikus rakétájával. Feltételezik, hogy ez nukleáris robbanófejet is képes hordozni.

Észak-Korea azt közölte korábban, hogy április 4-8. között műholdat indít. A térségi és a nyugati aggodalmak szerint azonban valójában rakétát, feltehetően újra Taepodong-2-t állított a kilövőállásba. Csütörtökön Franciaország is óva intette Phenjant a rakétaindítástól, amelynek pártsajtója viszont élesen visszautasította a feltételezést, hogy nem műholdról lenne szó, sőt az ezzel kapcsolatos "dél-koreai ármánykodás" ellen is kikelt.

A Taepodong maximális hatótávolsága 6700 km. Pentagon-források szerint az amerikai műholdak három percen belül észlelik, hogy az indított objektum orbitális vagy szuborbitális pályán mozog-e - azaz elérheti-e a Alaszkát vagy Hawaiit. Barack Obama elnöknek szintén percei lesznek, hogy szükség esetén döntsön a rakéta megsemmisítéséről. A szintén veszélyeztetett Japán az alkotmány értelmében csak a területét fenyegető rakétát támadhat. Ezt mintegy 10 perc alatt képesek észlelni. Japán SM-3 elfogórakétáival az atmoszférán túl is képes lehet a fenyegetés elhárítására, ám becsapódó hulladék érheti területét. Elemzők egy sikeres észak-koreai rakétaindítás esetén attól tartanak, hogy az fegyverkezési versenyt indít a térségben.

Észak-Koreát Washington még a Bush-kormányzat végnapjaiban levette a "latorállamok" listájáról. De az elhibázott, számos sebből vérző Phenjan-politikát a konzervatív sajtó sem szépítgeti: az addigi KNDK-felelőst, Christopher Hillt, akit az Obama-kormány bagdadi nagykövetnek nevez ki, részben az elmúlt években nyújtott teljesítményéért támadta élesen a The Washingon Times szerdai vezércikke.

Pekingben eközben élesen visszautasították a Pentagon előző nap közölt, szokásos évi Kína-jelentésében foglaltakat. Ebben a többi közt az áll: mindkét fél részéről téves erőfelméréshez vezethet, hogy Kína alternatív technológiával próbálja aláásni az USA hagyományos erőfölényét, haderejével kapcsolatban pedig titokzatoskodik. Qin Gang kínai külügyi szóvivő leszögezte: országa katonapolitikája pusztán védelmi jellegű, és felszólította Washingtont, tartózkodjék "a hidegháborús mentalitástól, az előítéletektől", valamint hagyjon fel az efféle jelentések készítésétől. A két ország kapcsolata a katonai párbeszéd nem túl régi felújítása ellenére igen feszült. Két hete 2001 óta a legnagyobb katonai incidensre került sor közöttük Hajnan szigete közelében, amikor a USS Impeccable járőrhajót, amelyet azóta rakétákkal felszerelt rombolóval erősítettek meg, kínai hajók vettek közre.

Műholdfelvétel az észak-koreai rakétakilövő állomásokról
Műholdfelvétel az észak-koreai rakétakilövő állomásokról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.