Zarándokút épül kétezer euróból

Rudolf Chmel, a szlovák-magyar kulturális és politikai kapcsolatok szakértője, valamint a kelet-magyarországi Hejce polgármestere, Rohály Géza vette át tegnap Pozsonyban Göncz Kinga magyar és Miroslav Lajcák szlovák külügyminisztertől a Jószomszédság és Megértés díját, valamint a vele járó kétezer eurót. A díj megalapításáról tavaly állapodott meg a magyar és a szlovák diplomácia akkori vezetője, Ján Kubis.

"Bajban ismered meg a barátodat" - emlékeztetett az ismert közmondásra Miroslav Lajcák, s kiemelte Rohály Géza és a hejcei polgárok áldozatkészségét, amelyet 2006. január 19-én tanúsítottak, amikor a településükhöz közel, a Borsó-hegyen lezuhant a koszovói küldetésből Kassára tartó, szlovák katonákat szállító repülőgép. A szerencsétlenséget a 43 személyből egyetlen katona élte túl. A szlovák külügyminiszter emlékeztetett arra is, hogy a hejceiek lelki támaszt jelentettek az áldozatok túlélőinek, és azóta is híven őrzik az elhunytak emlékét. A polgármester bejelentette, hogy a kétezer euróból szeretne a faluból a tragédia színhelyéig vezető zarándokutat építtetni, amely a tényleges szlovák-magyar megbékélés egyik jelképévé válhatna.

Rudolf Chmel meghatottan mondott köszönetet az elismerésért, amelynek erkölcsi értékét az is növeli, hogy egyik legjobb magyarországi barátjának a lányától veheti át. Felhívta a két külügyminisztert, hogy közösen munkálkodjanak a közös szlovák-magyar jövőkép és jószomszédság érdekében. Chmel jelenleg a prágai Károly Egyetem Szlavisztikai és Hungarológiai Intézetének vezetője, a pozsonyi Kalligram Kiadó munkatársa, valamint az OS szlovák értelmiségi havilap főszerkesztője.

Az ünnepség után tárgyalóasztalhoz ült a két külügyminiszter. Lajcák sajtótájékoztatón is megerősítette, hogy a magyarországi személycserék nem befolyásolják a két ország kapcsolatát. Pozsonynak érdeke a jó kapcsolat fenntartása Magyarországgal, függetlenül attól, hogy ki a magyar kormányfő. Bejelentette azt is, hogy a magyar miniszterelnök meghívása hivatalos szlovákiai látogatásra továbbra is érvényes, azaz Pozsonyba várják Gyurcsány Ferenc utódját. (Sz. J. P.)

Göncz Kinga, Rohály Géza, Rudolf Chmel és Miroslav Lajcák a pozsonyi díjátadáson
Göncz Kinga, Rohály Géza, Rudolf Chmel és Miroslav Lajcák a pozsonyi díjátadáson
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.