Megbukott a cseh kormány

Eredményes volt a cseh szocdemek (CSSD) bizalmatlansági indítványa Mirek Topolánek kabinetje ellen, mert kezdeményezésük minimális többséget, 101 támogató szavazatot kapott a kétszáz fős prágai alsóházban. Ebben a megbízatási időszakban a baloldali ellenzéki pártnak ötödszörre sikerült megbuktatnia a prágai kormányt - főként annak köszönhetően, hogy a kormánypárti frakciókból kilépett, a függetlenek padsorába átült honatyák közül négyen a kabinet ellen voksoltak.

A cseh kormányfő a szavazás után bejelentette, hogy lemond. Kifejezte reményét, hogy Václav Klaus elnök a szokásoknak megfelelően őt, a jelenlegi legerősebb kormányerő, a Polgári Demokrata Párt (ODS) elnökét bízza meg kormányalakítással. - Ha így lesz, igyekszem kommunistákon kívüli, többségi koalíciót létrehozni. S ha ez nem sikerül, akkor előre hozott választások lesznek nyáron vagy kora őszszel, mert szakértői vagy ideiglenes kabinet felállítását semmiképpen sem támogatjuk - közölte Topolánek.

Jirí Paroubek, a cseh szocdemek elnöke szerint az előre hozott választások csak késő őszszel vagy tavasszal lehetnek. A baloldaliak szerint addig szakértői kormány irányíthatná az országot. A cseh kommunisták a nemzeti megértés kormányának megalakítását szorgalmazták, amelyben valamennyi parlamenti párt képviseltetné magát. Ezt a javaslatukat azonban nagy többséggel elvetették.

A vita kezdetén Paroubek, a baloldali párt elnöke kemény szavakkal ostorozta a szerinte tehetetlen és korrupt kabinetet, amely úgy jött létre, hogy a baloldali képviselők közül négyet átcsábítottak a függetlenek közé. Azóta az ő támogatásuk révén van minimális többsége a kormánynak, amely a gazdasági válság hazai következményeit igyekezett eltussolni.

Válaszát Mirek Topolánek azzal kezdte, hogy a megbízatási időszak kezdete óta, vagyis csaknem három éve arra törekszik, hogy a fontos társadalmi és gazdasági döntések előtt egyezségre jusson az ellenzékkel. - Ennek máig egyetlen akadálya van, ez pedig Jirí Paroubek személye, aki minden áron revánsra vágyik, képtelen elviselni, hogy nem ő a miniszterelnök, ezért újra meg újra a kabinet megbuktatásával törődik - jelentette ki a kormányfő.

Az EU látott már ilyet

Brüsszeli megfigyelők emlékeztetnek rá: nem ez az első eset, hogy egy kormány megbukott, miközben az EU elnökségét látta el. 1993 első felében a dán kormány úgy kezdte az unió irányítását, hogy kormányt váltott, Poul Schlüter helyére a szociáldemokrata Poul Nyrup Rasmussen került. 1996 első felében, törvényhozási választások után az olasz Lamberto Dini jobbközép kormánya adta át a helyét Romano Prodi balközép alakulatának. (Brüsszeli tudósítónktól)

Topolánek egy elvesztett bizalmi szavazás után a cseh parlamentben 2009 márciusában
Mirek Topolánek a bizalmi szavazás után a parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.