Afgán felfegyverzés, hatalmas áron
Az utolsó simításokat végezte a hétvégén az amerikai elnök és környezete az új Afpak-, azaz Afganisztánt és Pakisztánt együtt kezelő stratégián. Ennek az április eleji NATO-csúcsra kell elkészülnie, és Barack Obama várhatóan a héten ismerteti. Az elnök még a választási kampányban egyértelművé tette: nem Irakot, hanem Afganisztánt tartja a fő hadszíntérnek. – Meg fogjuk ölni Oszama Bin Ladent. Eltiporjuk az al-Kaidát.
Ennek kell lennie első számú nemzetbiztonsági célunknak - hangoztatta kora ősszel. Elnökként azonban kénytelen szembesülni a lehangoló valósággal. Obama a The New York Timesnak két hete nyilatkozva egyértelmű nemmel felelt arra a kérdésre, hogy az USA győzelemre áll-e szerinte a dél-ázsiai országban. Robert Gates védelmi miniszter pedig úgy fogalmazott: „hosszú erőlködésre” kell számítani.
Obama maga utalt az új stratégia egyik elképzelhető kulcselemére: ez a tálibok megosztása, közülük a mérsékeltebbekkel való kiegyezés. A minap egy újabb, igen jelentős változást szellőztettek meg Washingtonban. Ennek lényege, hogy a Bush-kormány tervein messze túllépve a Fehér Ház az afgán fegyveres erők több mint megkétszerezését tűzi ki célul. A jelenleg 90 ezres honi hadsereget, illetve a 80 ezres rendőrséget az amerikaiak összesen mintegy 400 ezer fősre duzzasztanák fel. Ennek költsége azonban horribilis.
Az elkövetkező hat-hét évben 10-20 milliárd dollárt emészthet fel, azaz a kétszeresét a kabuli kormány teljes költségvetésének. Ehhez képest csepp a tengerben a nemrég bejelentett 17 ezres amerikai csapaterősítés, amelynek első két alakulatát egy tengerészgyalogos expedíciós dandár, illetve egy gyalogsági Stryker-dandár adja majd. A tábornokok ezeken felül is további 12 ezres növelést kérnek. Ezt sürgeti a NATO is. Mart de Kruif holland tábornok, aki 23 ezer fős szövetséges csapatokat irányít, a minap azt mondta: „Vannak egész zárványok, amelyeket nem ellenőrzünk. Ezért is kellenek további katonák a terepen. Nem állít meg bennünket a lázadó tevékenység, de egyszerűen kifogytunk a katonákból.” Az afgán erők látványos megerősítése azt a szándékot tükrözi, hogy Amerika, amint lehet, átadná a katonai felelősséget.
A stratégia egy másik fő iránya a civil pillér megerősítése. NATO-körökben is régóta tényként kezelik, hogy az Afganisztán-kérdésnek nincs pusztán katonai megoldása. Az USA az országban létesített 26 tartományi újjáépítési csoport (PRT) közül tizenkettőt vezet, de ezek függősége a hadseregtől erősebb, mint a szövetségeseknél.
Ráadásul a 17 ezres csapaterősítéssel tovább romlik a katona-civil arány, így az egyensúly javítására fokozottabban vonnának be civileket az "újjáépítésbe" - ami Afganisztán esetében sok tekintetben elemi országépítést jelent. Az USACE, az amerikai mérnöki hadtest így is évi négymilliárd dollárt költ el az országban, az ország második legnagyobb foglalkoztatója, és a teljes afgán építőipar több mint felét irányítja. Az USAID, a kormány fejlesztési ügynöksége évi 1-1,5 milliárdot költ ott.
A hét végén Pakisztánban tárgyalt Leon Pannetta, a CIA új igazgatója. Az országot a korábbiaknál is inkább kulcsfontosságúnak tekintik a terrorellenes erőfeszítésekben; washingtoni hírszerzési vezetők az Afganisztánnal közös határvidékét a szélsőségesek első számú melegágyának tartják. Miközben azonban Iszlámábád 650 ezres hadsereget tart fegyverben (és több mint félmilliót tartalékosként), főként az ősellenség India támadására készülve, a határőrség elemi hiányokkal küszködik, és a hadsereg még a helikoptereit is elveszi, ha szüksége van rájuk. A pakisztáni-indiai feszültség csökkentését és eközben az iszlámábádi katonai stratégiaváltást tartja fontos feladatnak Richard Holbrooke, Obama térségi megbízottja. Az elnök feltételként ehhez kötheti az ország további, évi 1,5 milliárd dolláros támogatását.
