Átvették a hölgyek a hatalmat a spanyol politikában
Carme Chacón két hónapra rá egészséges kisfiúnak adott életet, és néhány hét múlva ismét munkára jelentkezett. A gyermeket időnként behozták szoptatni, de amúgy a dolgok mentek tovább a rendes kerékvágásban. Egészen addig, amíg egy királyi seregszemlén szmokingnadrágban jelent meg az etikett által nőknek előírt hosszú szoknya helyett. Ez ismét témát adott a sajtónak: Carme Chacón vajon tényleg alkalmas-e a védelmi miniszteri posztra?
A fenti történet csak példa arra, hogy bár a spanyol politikai élet az utóbbi három évtizedben sokat változott, a női politikusokkal szembeni előítéletek azért nem tűntek el nyomtalanul. A változások azonban tagadhatatlanok: míg 1923-ben, az első spanyol parlamentben mindössze tizenhárom nő ült (őket is kinevezték, mert nők ekkor még nem is szavazhattak), ma már 126-an vannak (a képviselők 36 százaléka).
Érdekes, hogy kezdetben a baloldal egyáltalán nem rajongott a női szavazatokért: a köztársaságiak például attól tartottak, hogy az asszonyok a katolikus egyház befolyása alatt állnak, ezért automatikusan a konzervatív szavazótábort erősítik majd. 1933-tól, vagyis az általános választójog bevezetésétől a nyolcvanas évek elejéig a nők jobbára a háttérben maradtak - amíg a katalán szocialisták 1982-ben be nem vezették az első női kvótát. (Ez először 12 százalék volt, majd fokozatosan 25 százalékig emelkedett.) A spanyol szocialista párt 1988-ban követte a katalánok példáját, először 25 százalékra, majd 1996-ban minimum 40 százalékra emelve a nők arányát a listákon.
Az 1997-es egyenlőségi törvény előírta, hogy a pártok választási listáján legalább negyven százalékban női jelölteknek kell szerepelniük. Volt is nagy felháborodás a konzervatívoknál, akik ezt a választás szabadságába ütköző intézkedésnek minősítették. Csakhogy az idők szavára azért a Néppárt is felfigyelt: bár továbbra sem híve a kvótarendszernek, ők adták a spanyol történelem első szenátusi, majd parlamenti elnök aszszonyát.
Más kérdés, hogy az egyenlőségről szóló tanulmányokból kiderül: noha a család és a karrier összeegyeztethetőségét mindenki szorgalmazza, a valóságban ez a nőknek jóval nehezebben megy (talán mert a férfiak kevésbé hajlandóak stabil hátországot biztosítani, mint a nők). Zapatero előző kormányában a nyolc miniszter asszonynak összesen öt gyereke volt, a nyolc férfikollégának viszont huszonkettő. A női kvóta bevezetése sajnálatos módon nem járt együtt azzal, hogy az estébe nyúló pártrendezvényeket vagy a politikusi/minisztériumi munkát "családbaráttá" tegyék. Ahol a férj nem dobja be magát, ott se vacsora, se meleg családi tűzhely nem jut a politikusnőknek.
Pénztárosnő kontra rakodómunkás
Uniós szintű kampányt hirdetett nemrég az Európai Bizottság a nemek közötti bérszakadék megszüntetésére. Az EU gazdasági ágazataiban a nők átlagosan 17,4 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. "Egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazást" - ez a szlogenje a március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmából indított kampánynak.
A nők által végzett munkát még ma is gyakran kevésbé értékesnek ítélik, mint a férfiakét. A nők sokszor olyan ágazatokban dolgoznak, amelyekben a bérek átlagosan alacsonyabbak, mint a zömében férfi munkaerőt igénylő ágazatokban. A szupermarketek női pénztárosai például általában kevesebbet keresnek, mint a férfi rakodómunkások.
A bérszakadék ezenkívül csökkenti a nők életük során szerzett keresetét és nyugdíját, ami később az elszegényedésükhöz vezethet. 65 éves vagy annál idősebb életkorban a nők 21 százalékát érinti
a szegénység veszélye, míg ez az arány a férfiaknál 16 százalék.
