Roham az elnöki palota ellen Madagaszkáron

Megrohamozta a madagaszkári elnöki palotát hétfőn az ország hadserege. Szemtanúk szerint lövöldözés tört ki az épületben és két nagy robbanás is hallatszott, miután a két harckocsi utat tört magának az épületbe, amelyet körülvett egy alakulat. Hírügynökségi jelentések szerint Marc Ravalomanana elnök már régebben elhagyta a fővárost, és annak közelében, egy másik palotában keresett menedéket. Előzőleg Andry Rajoelina ellenzéki vezető felszólította a fegyveres erőket, hogy tartóztassák le az elnököt, akinek a lemondását régóta követeli az ellenzék.

A hadsereg egyik vezetője, André Ndriarijaona ezredes hétfőn kijelentette: ha Rajoelina meg tudja oldani a gondokat, mögé állnak. Azt állította, hogy a fegyveres erők 99 százaléka egyetért ezzel.

Ravalomanana korábban népszavazást ajánlott a válság megoldására. Vasárnap tett ajánlata, mint lehetséges kiút abból a politikai válságból, amely egyre mélyebb sebeket okoz az indiai-óceáni sziget társadalmának és gazdaságának, megkésett. Az ellenzék vezetője, Rajoelina, egyben a főváros, ambíziózus polgármestere ugyanis már nem fogja elfogadni a szerinte szégyenteljes alkut.

Nem tartja elfogadhatónak az elnök ajánlatát az államaparátus egyre több felelős vezetője sem. Egyértelműbbé válik ugyanis, hogy az elnök a legfőbb felelőse a több hónapja tartó válságnak, mely során a zavargások áldozatainak száma több mint 135-re nőtt. Szombaton egyébként hatalmas, soha korábban nem látott tömeg gyűlt össze a híres Május 13-a téren, ahol az ellenzéki polgármester jelenlétében megjelent Jaque Silla, a parlament elnöke (az előző ciklus miniszterelnöke) és bejelentette: ő is átáll az ellenzékhez, s erre szólította fel a minisztereket, akik közül az igazságügy-miniszter a helyszínen, több magas rangú bírósági tisztségviselő pedig memorandumban követelte az elnök lemondását.

Ravalomananának persze vannak még szimpatizánsai. Közülük sokakat sikerült szó szerint megvásárolnia. Az elnöki posztra kétszer is megválasztott Ravalomanana korábban népszerű volt, később azonban jobban érdekelte a maga vagyonának gyarapítása, mint az ország sorsa. A biztosítékot egy repülőgép vásárlása "vágta ki". Ugyanis az állam pénzén vásárolt, igen költséges légi járművet saját tulajdonába vette, és még kérkedett is vele. A hatalmi elitet hosszú ideig visszatartották a szabad véleménynyilvánítástól az elnök megtorlásai. A legtöbben egyszerűen féltek tőle, mivel irgalmatlanul söpört el mindenkit, aki keresztezni merte az útját. Az ellenzék megerősödésével azonban lassan mindenki megelégelte önző, diktatórikus kormányzását.

A fiatal polgármester, Rajoelina modern gondolkodású, tanult, bátor fiatalember. Gyors felfogású, tele akaraterővel és nem kevés becsvággyal. Ravalomanana viszont mindenben akadályozta őt, nem hagyta kibontakozni. Rajoelina népszerű jelszavakkal szerezte meg a lakosság többségének támogatását. Mint mondja, nem akar mást "csak" korrupciómentes kormányt.

 

Katonák az elnöki palota előtt
Katonák az elnöki palota előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.