Júliusban jön az első Jávorszarvas Pápára

Kaliforniában, a Boeing-gyár Long Beach-i gyárában fődarab-összeszerelési ünnepséget tartottak a Magyarországon állomásozó közös NATO nehézszállítógép-flotta első C-17-es gépén.

Az ünnepségen részt vett Peter Flory NATO-főtitkár-helyettes, Szekeres Imre magyar honvédelmi miniszter és Tömböl László tábornok, vezérkari főnök. Ez a gép többhetes kipróbálási szakasz és két tesztrepülés után, július 27-én érkezik Magyarországra, a Pápán állomásozó NATO stratégiai légi szállítási flottájának (SAC) másik két - feltankoláskor kiadott sajátos bőgő hangja miatt Jávorszarvasnak becézett - Boeing C-17-esével együtt, és még ebben az évben elkezdi a szállítást. Magyarország évi hatvan óra repülési időt kap a befizetendő 1,5 milliárd forint ellenében, ennek keretében az afganisztáni, ciprusi, sínai missziónak szálltja ki a szükséges utánpótlást. A SAC óriásgép használatával a kiszállítási költségeket az eredeti keret tizennegyedrészére tudják leszorítani, mondta a magyar honvédelmi miniszter.

Ugyanilyen típusú négy óriásgépet vásárolt a kanadai légierő is, és ha úgy döntenek, hogy ezt a négy gépet is Pápán állomásoztatják (amire van esély), a Boeing-gyárnak megérné a nyugat-dunántúli város bázisrepülőterén egy szerelő-karbantartó részleget felállítani, ami megerősíti a pápai bázis mint fontos NATO logisztikai központ szerepét. A pápai bázisú vállalkozás a NATO egyik legjelentősebb közös fejlesztése, amelynek jelenleg 10 NATO-tagállam és két, a szervezettel szorosan együttműködő ország (Svédország és Finnország) a tagja. A SAC további bővítésének esélyeit javítja, hogy a konkurens európai program, az elsősorban francia-spanyol-német A400M szállítógép gyártása személyi-hatalmi-technikai problémák és a pénzügyi válság miatt még tovább csúszik, legkorábban 2012-re igérik az első gépet. Ráadásul az A400M ár/kapacitás mutatói rosszabbak, hiszen az európai gép a C-17-es árának mintegy kétharmadába kerül, de szállítási kapacitása alig több, mint egyharmada a másikénak.

Azok az államok, amelyek ingadoztak, hogy a SAC-ot vagy az A400M-et válasszák (ilyen Olaszország), most úgy tűnik, visszapártolnak a C-17-esekre alapozott programhoz, amely a résztvevők bővülésével gazdaságosabbá válhat. Annál is inkább, mert a SAC úgy működik, mint a közös nyaralóvásárlási program, a teljes vételárat senkinek sem kell kifizetnie, azt közösen, az igénybe vett idő arányában állják.

Van rá esély, hogy a kanadai C-17-esek is Pápán fognak állomásozni
Van rá esély, hogy a kanadai C-17-esek is Pápán fognak állomásozni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.