Gati: Oroszország törődjön önmagával!

Charles Gati, a Johns Hopkins Egyetem professzora a Magyarország NATO-tagságának tizedik évfordulója alkalmából rendezett konferenciára érkezett Budapestre. Lapunk hazánknak a szervezetben játszott szerepéről, Oroszországról és a Nabucco gázvezetékről kérdezte.

Magyarország és a NATO. Magyarország az elmúlt tíz évben eleget tett az elvárásoknak, katonákat küldött, amikor kellett, fejlesztette a magyar honvédelmet, és ily módon hasznos tagja lett a szervezetnek. A NATO viszont Magyarország számára létkérdés, hiszen azok a biztonsági, politikai és kereskedelmi kapcsolatok, amelyeket a nyugati világgal kiépített, mind arra a feltételezésre épülnek, hogy az ország a nyugati világ tagja.

NATO-bővítés. Ebben a pillanatban hasznosabb lenne konszolidálni az eddigi eredményeket, mint nagy, hősies lépéseket tenni. Albánia és Horvátország felvétele azonban nem ilyen nagy lépés. Ukrajna felvételét szívből támogatom, de nem most. Gazdasági helyzete katasztrofális és jobb, egységesebb kormányra lenne szüksége. Abba, hogy Barack Obama elnök együtt említette Magyarországot és Ukrajnát, nem szabad sokat belemagyarázni. Washingtonban a pénzügyminisztérium szakértői tudják, hogy különbség van a két ország között, hogy a magyar gazdaság gyenge, de nem katasztrofális állapotban van. Magyarországon ki lehet védeni a gazdasági krízis hatásait. Ebben azonban már kevésbé vagyok biztos Lettország és különösen Ukrajna esetében.

A gazdasági válság hatása Oroszországra. Oroszország egy megszégyenített ország, amelyik elveszítette a hidegháborút és a külpolitikában évtizedekig játszott szerepét. Vannak atomfegyverei, de a GDP tekintetében Hollandiával versenyez. Abból él, hogy árulja a természeti kincseit. Így komoly következményei lesznek, ha a világgazdasági válság együtt jár a földgáz és olaj árának csökkenésével. Az emberek hozzászoktak, hogy minden évben 6-7 százalékkal nő a jövedelmük, aminek most egyelőre vége. Ezért lesznek kisebb-nagyobb tüntetések, esetleg lázadások, munkabeszüntetések. A rendszernek két lehetősége van. Vagy még inkább tekintélyelvű módszerekhez fordul, vagy pedig - és ez az igazán veszélyes a világ számára - külföldi sikereket keres, hogy elterelje a figyelmet az otthoni problémákról.

Az Európai Unió viszonya Oroszországhoz. Az EU stratégiai célja az kell, hogy legyen: Oroszország forduljon saját belső problémái irányába, és ne azzal töltse az idejét, hogy hogyan tudna újra világhatalom lenni, vagy a szomszédait destabilizálni. Be kell vonni Oroszországot olyan közös akciókba, amelyekre képes és hajlandó. Nyilvánvalóvá kell tenni: ennek az az ára, hogy feladja imperialista ambícióit.

Az USA és Oroszország viszonya. Nem alapvetően, de változhat a két ország viszonya. Az az érzésem, hogy Obama új politikája azokra a témákra irányítja a figyelmet, ahol egyezmények lehetségesek. A fegyverkorlátozások terén például már az idén eredményekre számítok. Bizonyos kérdésekben talán túl korai lenne spekulálni, például azzal kapcsolatban, hogy Oroszország hajlandó-e leállítani vagy csökkenteni iráni fegyverszállításait. Amerikának ez volna a legfontosabb.

Nabucco és Déli áramlat. Nem tudom, hogy az Obama-adminisztrációnak van-e már kidolgozott politikája a kérdésben. A Bush-kormány rengeteg energiát fektetett a Nabucco megvalósításába. El tudom képzelni, hogy az új adminisztráció úgy gondolja: ha az európaiaknak a diverzifikáció nem olyan fontos, hogy megépítsék a Nabucco vezetéket, akkor ők megvárják, hogy az európai közvélemény és politikai elit milyen következtetésre jut. Lehet, hogy a Nabucco e pillanatban lekerül a napirendről. Óriási hiba Európa részéről, ha az energiaforrásainak zöme Oroszországból jön. Bár ez stratégiai kérdés, és ezért foglalkoztatja Amerikát, elsősorban mégis Európa gondja. Ha Európa nem lép, akkor nem tudom, hogy Amerika miért izgassa magát jobban, mint Európa.

Charles Gati
Charles Gati szerint a NATO Magyarország számára létkérdés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.