Indulatos ünneplés Szabadkán

A vajdasági magyarok körében még szombaton is indulatokat kavart Sólyom László köztársasági elnök elmaradt látogatása. A köztársasági elnök a tervek szerint három napot töltött volna a Vajdaságban, ám váratlanul néhány órásra rövidítette látogatását, mire a VMSZ elnöksége levélben közölte: enynyi időre ne is jöjjön! A háttérben a nem megfelelő előkészítés, illetve a szerb belpolitikai helyzet alakulása áll.

Sólyom László ugyan magánlátogatáson vett volna részt, ám programjában rendkívül érzékeny pontok szerepeltek: legfőként a második világháború végén, a "hideg napok", a hírhedt újvidéki magyar razzia és vérengzés megtorlásaként kivégzett, mintegy 40 ezer magyar csurogi emlékművének meglátogatása. Szerbiában a mai napig nem ismerik el hivatalosan a partizánok által a magyarok körében végrehajtott tömeggyilkosságokat. A másik érzékeny téma a kisebbségi nemzeti tanácsok helyzete, a harmadik pedig a vajdasági autonómia kérdése, amely a tartományon kívül ideges reakciókat vált ki Szerbiában. Elkészült a tartomány statútuma, amely az eddigieknél több jogot adna a tartományi törvényhozásnak és végrehajtó tanácsnak, ám Belgrád halogatja ennek elfogadását. Ez a kérdés megosztja a vajdasági és nem vajdasági szerbeket, sőt a hatalmon lévő demokrata pártot is. Borisz Tadics elnöktől jelenleg is választ követelnek arra, hogy mikor fogadja el a parlament a vajdasági statútumot.

A magyar elnökre a vajdasági magyarok részéről nagy nyomás nehezedett, hogy igenis foglalkozzanak végre a legérzékenyebb kérdésekkel, nem törődve azzal, milyen reakciót vált ez ki Belgrádban. Ugyanakkor a szerb politikában mindhárom kérdés nyitott, és van esély az előrejutásra - csak megfelelő időre, óvatosságra van szükség. Ezt célozta volna a március 15-i ünneplés és a politikailag érzékenyebb programpontok időbeli szétválasztása. A magyar elnök kompromisszuma azonban nehéz helyzetbe hozta a mérsékelt, de a radikálisabb magyar pártokat is integrálni kívánó VMSZ vezetőit.

Vajdasági magyar közéleti személyek a szombaton Szabadkán rendezett március 15-i fogadáson eltérően reagáltak a történtekre. Egy részük azt hangoztatta: helyes volt a viszszautasítás, mert Sólyom László magukra hagyta őket. Mások úgy vélték: nem Sólyommal, hanem a szerb elnökkel kellett volna keménykednie a VMSZ vezetőinek! Azt még nem tudni, mi lesz a folytatás. A múlt talán mégis előbb-utóbb közösen kibeszélhető lesz. Reményre ad okot, hogy az újvidéki Dnevnikben éppen most jelent meg egy interjú, amelyet a nemrég elhunyt Nikola Kmezic volt kommunista vezető, a magyarok elleni megtorlások egyik résztvevője adott a halála előtt. Ebben "civilizációs zuhanásnak" és "kitörölhetetlen szégyenfoltnak" nevezte a vajdasági magyarok és németek ellen 1944-ben elkövetett szerb tömeggyilkosságokat.

Szabadka, 2009. március 15.

Ungváron ismeretlenek festékkel öntötték le Ferenczy Béni Petőfi- szobrát, s ez egy hét alatt már a harmadik incidens volt magyar történelmi emlékhelyek ellen
Ungváron ismeretlenek festékkel öntötték le Ferenczy Béni Petőfi- szobrát, s ez egy hét alatt már a harmadik incidens volt magyar történelmi emlékhelyek ellen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.