Indul Prágában az Obama hadművelet

Erődítménnyé változik április első hétvégéjén a cseh főváros az amerikai elnök látogatása miatt. Kerüljük el!

Hektikus napok várnak ránk, hiszen hazánkba érkezik Barack Obama, méghozzá az Egyesült Államok-Európai Unió csúcstalálkozóra - közölte tegnap Mirek Topolánek cseh kormányfő, aki az egyik leglátogatottabb prágai internetes portálon csevegett az olvasókkal. Szavait Antonin Manena, a cseh kormányőrség parancsnoka is megerősítette. - Már megérkeztek az amerikai szakértők, akikkel együtt bejártuk az összes helyszínt - tájékoztatott a parancsnok, aki a rendszerváltás után Václav Havel személyes testőre volt.

Így folytatta: - Biztonsági szempontból két különösen nehéz feladat vár ránk. Az amerikai elnök szabadtéren kíván beszélni, nagy tömeg előtt, azután pedig a hallgatóság közül néhánnyal szeretne kezet rázni. Ráadásul olyan helyszínt óhajt, amelynek a hátterében a Hradzsin látható. Alighanem a Moldva-parti Ján Palach tér lesz a legalkalmasabb, már csak a jelképes jelentősége miatt. Ugyanis a névadó tűzhalállal tiltakozott az 1968. augusztusi katonai invázió ellen. Az sem leányálom, hogy az amerikai elnökön kívül az uniós tagországok Prágába érkező vezetőinek a biztonságára is felügyelnünk kell - tette hozzá. Elárulta azt is, tüzetesen ellenőriznek és biztosítanak minden négyzetcentimétert, minden csatornát és útvonalat, amerre majd a 30 gépkocsiból állót elnöki kocsisor elhalad. - A krimikben ugyan a bérgyilkosoké a főszerep, ám a valóságban a merényletek 95 százalékát távirányítású robbantással hajtják végre - magyarázza. Érdeklődésünkre határozottan leszögezi: - Kizárt, hogy nálunk valaki cipővel vagy bármi mással megdobja a vendéget!

Lubomír Kvícala, a rendőrség különleges alakulatainak a parancsnoka derűlátó. - Több szempontból is könnyebb a dolgunk. Egyrészt a jelenlegi elnök sokkal népszerűbb, mint elődje. Az sem mellékes, hogy az amerikaiak sokkal jobban bíznak bennünk, mint a rendszerváltást követő években. George W. Bush 2007. júniusi és Bill Clinton 1994-es látogatása a legkisebb malőr nélkül zajlott le, miként a 2002-es NATO-csúcs is - szögezte le, és elárulta, a mostani csúcs csaknem 500 millió koronába (ötmilliárd forint) kerül.

Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter kijelentette: - Ha én külföldön turista lennék, akkor április első hétvégéjén elkerülném Prágát!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.