- A NATO külügyminiszterek e heti ülésén Hillary Clinton, az amerikai diplomácia vezetője arról beszélt, hogy az észak-atlanti szervezetnek választ kell találnia a XXI. század kihívásaira. Miben különböznek ezek a kihívások a múlt századéitól?

- Egyszerre kell felelni a régi és az új biztonsági kihívásokra. A NATO alapja továbbra is az ötödik cikkely szerinti kollektív védelem, ám ennek leszögezése ma már kevés. Számos új fenyegetés jelent meg a világban, amelyeket nem lehet kizárólag katonai eszközökkel, a saját terület védelmére koncentráló stratégiával kezelni. Ilyen veszély például a terrorizmus vagy az informatikai rendszerek veszélyeztetése. A NATO afganisztáni szerepvállalása már ezt az új megközelítést tükrözi, de az Európai Unió biztonsági stratégiája is hangsúlyozza, hogy az EU-nak globális érdekei vannak.

- Hogyan illeszkedik ebbe a folyamatba Oroszország? A kapcsolat jellegéről vita dúl a NATO-ban is.

Martinusz Zoltán

- Illúziónak bizonyultak azok a kilencvenes évek elején megfogalmazott várakozások, hogy Oroszország gyorsan átalakul a NATO és az EU által képviselt értékek mentén. De nagy hiba volna ebből azt a következtetést levonni, hogy Oroszország ismét ellenség. Szó sincs róla. Inkább olyan stratégiai partner, amellyel sok vitánk van. Például a grúziai konfliktusról, Dél-Oszétia és Abházia megszállásáról, a szeparatisták függetlenségi törekvéseinek támogatásáról, az európai fegyveres erők és fegyverzetekről kötött megállapodás végrehajtásáról. Oroszország egyszerre okoz egy sor problémát és kínál komoly együttműködési lehetőset. Az egyensúlyt kell megteremteni.

- A grúz válság után az inga mintha oroszellenes irányba lendült volna ki, de most, hogy a NATO felújítja az Oroszországgal együtt működtetett tanács munkáját, a másik irányba tart. Háttérbe szorul a grúz ügy, mert sokkal súlyosabb világproblémákat kellene megoldani, és ezt hangsúlyozza az új amerikai kormányzat.

- A NATO-Oroszország Tanács munkájának felfüggesztése üzenet volt Moszkvának: az atlanti szövetségesek szerint az orosz fél súlyosan megsértette az együttműködés alapjául elfogadott közös értékeket. De a problémákat nem lehet úgy megoldani, hogy nem beszélünk egymással. Csak így tudunk előrelépni azokban a kérdésekben, amelyekben nem értünk egyet és azokban, amelyekben együttműködésre kényszerülünk. Utóbbira a legjobb példa Afganisztán. A sikeres megoldás orosz érdek is, ezt Moszkva többször el is ismerte. Oroszország kulcsfontosságú stratégiai utat nyithat a NATO számára észak felől Afganisztán felé, a Biztonsági Tanács tagjaként a fejlesztési, regionális politikában játszhat szintén kulcsszerepet. Oroszország bevonása megnövelheti az Irán által keltett feszültség csökkentésének esélyét is.

- Az utóbbi tíz évben mennyire sikerült Magyarországnak beilleszkednie a NATO katonai-politikai kultúrájába?

- Alapvetően sikeresek voltunk, jól teljesítő szövetségesként tartanak számon bennünket a tagállamok. Ez nem volt magától értetődő, mert a szövetség is rengeteget változott. Ez a NATO már messze nem az a NATO, amelybe mi 1999-ben beléptünk. Ma a hozzájárulás a kreativitás, a "kimenő" teljesítmény számít. S nem feltétlenül a befektetés mértéke, még ha visszatérő gond is, hogy a szükségesnek tartott, kétszázalékos GDP-arányos katonai kiadási szintet nem érjük el. Ám Afganisztánban és Koszovóban átlag felett teljesítünk, erőnkhöz mérten mindenképpen, és ezt pozitívan visszaigazolja a NATO. Számos területen bizonyítottuk kreativitásunkat: például a C-17-es program Magyarországra hozatalával vagy azzal, hogy a magyar külpolitika a számára kiemelten fontos nyugat-balkáni ügyekben vezető szerepet tudott játszani a NATO-ban. De ide sorolnám azt is, hogy az elmúlt évben a terror- és kémelhárítással foglalkozó speciális bizottság elnöki tisztét ellátó Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója új elemeket vitt a munkába. Sikerült bevonni például Ausztráliát ebbe az együttműködésbe vagy csökkenteni a civil és katonai különállást, ami a NATO-nak régi gondja volt. Ezek apró lépések, de komoly szakmai elismerést hoztak.