Angola 2004 óta becslések szerint 8-12 milliárd dollár (1900-2900 milliárd forint) kölcsönt vett fel az ázsiai országtól, amelyért olajban fizet. A Világbank el is nevezte a konstrukciót "Angola-módszernek": a Kínai Export-Import Bank hiteleit nem közvetlenül a kormányoknak folyósítja (akiknek a kezében a nyugati segélyek nagy százaléka tűnik el), hanem az afrikai vezetők egyből kínai cégeket bíznak meg a fejlesztésekkel. Egy megállapodás szerint az Angolában kiírt pályázatok kétharmadát kínai cégeknek kell nyerniük.

Éppen ez Kína egyre jelentősebb afrikai jelenlétének az oka: a rohamosan fejlődő ipar nyersanyagéhsége. Az olajon kívül rezet, vasércet, kobaltot, aranyat, ezüstöt, gyémántot, gyapotot és kakaót importál az ázsiai ország Afrikából. Afrika mindemellett hatalmas piacot is jelent Kína számára. Olcsó termékei elárasztották a kontinenst, ezáltal a szegényebbek számára először elérhetőek cipők, ruhák és háztartási cikkek. Emiatt sok helyi gyártó tönkrement. Ez késztette arra Thabo Mbekit, hogy még Dél-Afrika elnökeként úgy nyilatkozzon: ugyanaz történik, mint a gyarmatosítás korában. A nyersanyagot elviszik, és késztermékekkel árasztják el a piacot.

Mindeddig azonban Mbeki az egyetlen magas rangú afrikai vezető, aki kritizálta a kínai jelenlétet. Az államfők üdvözlik, hogy az IMF és a Világbank által támasztott feltételek nélkül jutnak hitelhez, és hogy Kína nem szól bele belügyeikbe, jelenlétnek pedig kézzelfogható eredményei vannak: utak, repülőterek és iskolák. Technológiát és tudást visznek a kontinensre, és a kínai munkások puritán életmódja is szimpatikusabb az afrikaiak számára, mint a nyugatiaké. - Sokkal jobban illik Kína hozzáállása a szükségleteinkhez, mint az európai befektetők és donorok lassú és néha atyáskodó működése - írta Szenegál elnöke, Abdoulaye Wade a Financial Times hasábjain.

Épp a fentiek miatt kezdenek pánikba esni a nyugati vezetők. A vészharangokat akkor kongatták meg, amikor 2006 végén az 53-ból 48 afrikai ország vezetője utazott el Pekingbe. A csúcstalálkozó megmutatta, hogy a nyersanyagokért folytatott harcban Kína egyre erősebb versenytárs. Persze leggyakrabban elvi alapon támadják Kínát, mert olyan kormányokkal is kereskedik - például Szudánnal - , amelyeket elnyomással vádolnak. A két kontinens közti kereskedelem összege meredeken emelkedik, 2007-ben elérte a 73 milliárd dollárt, és a kínai miniszterelnök, Wen Jiabao reményei szerint 2010-re eléri a 100 milliárdot is. Ez tízszeres növekedés lenne tíz év alatt.

Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mennyire is kell félni a "kínai inváziótól". A kontinens legfontosabb kereskedelmi partnere még mindig az USA. Az afrikai gáz- és olajmezőknek pedig még mindig kevesebb mint 2 százaléka van kínai kézben. Sőt, Kína nem is rendelkezik elegendő tapasztalattal ahhoz, hogy a mélytengeri lelőhelyeken (például a Guineai-öbölben) tudjon kitermelést folytatni - figyelmeztetnek a Financial Times által idézett elemzők.