Újból földet koboznak el Mugabe hívei

A földelkobzások folytatását ígérte szombaton Robert Mugabe zimbabwei elnök, egyúttal távozásra szólította fel a dél-afrikai ország utolsó fehér farmereit is. A BBC tudósítója szerint a múlt héten Mugabe-hívek már több farmot is megszálltak.

- A még itt maradt fehér farmereknek gyorsan el kell hagyniuk birtokaikat, mivel ott nincs számukra hely - mondta támogatóihoz szólva a 85. születésnapját ünneplő diktátor.

Mugabe születésnapi partiját a sajtó szerint 250 ezer dolláros költséggel rendezték meg. Eközben az új egységkormány nem tudja előteremteni a gazdaság megmentéséhez szükséges pénzt. Az országot hiperinfláció, éhínség és kolerajárvány sújtja.

A dél-afrikai ország függetlenné válása, 1980 óta, hatalmon lévő elnök azonban továbbra is a brit gyarmati időkből fennmaradt igazságtalan földelosztásból igyekszik tőkét kovácsolni. A földelkobzások legnagyobb hulláma 2000-ben történt. Mugabe ekkor a fehér farmerektől elragadott földeket saját, hozzá nem értő híveinek adta, akik tönkretették azokat. Az addig a környező országokat élelemmel ellátó Zimbabwe gazdasága akkor omlott össze végleg.

Mugabe pénteken egy tévéinterjúban ostobaságnak nevezte, hogy a nyugati országok feltételekhez, például a sajtószabadság megteremtéséhez kötik az afrikai ország ellen bevezetett büntetőintézkedések feloldását.

A Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) nevű pártnak pedig mintegy harminc tagját tartja fogva a kormányzó pártnak engedelmeskedő rendőrség.

Robert Mugabe elnök születésnapi tortáját eszi a fényűző ünnepségen
Robert Mugabe elnök születésnapi tortáját eszi a fényűző ünnepségen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.