A holokauszttagadó püspök Londonban

Sokba kerül a brit államnak a világszerte "a holokauszttagadó püspökként" elhíresült Richard Williamson visszatérése Argentínából. Biztonságát védő tucatnyi rendőr kíséretében hagyta el Heathrow repülőterét, ahol a sztori iránt érdeklődő újságírók és fotósok hada fogadta. A renegát püspök, aki nemrégiben egy svéd televízióállomásnak adott interjújában vitatta a második világháborúban zsidók millióit elpusztító gázkamrák létezését, hirtelen megnémult: a feléje irányuló riporteri kérdésekre egyáltalán nem reagált.

Williamsont az év elején fogadta vissza kötelékébe a Vatikán, visszafordítva II. János Pál pápa húsz évvel ezelőtti döntését, mellyel három társával együtt kiközösítette a francia Marcel Lefebvre érsek által püspökké kinevezett egyházi személyt. Mindannyian tagjai voltak a szakadár ultrakonzervatív Szent Piusz Testvériség Szövetségnek (SSPX). A hatvankilencedik évében járó Williamson 2003 óta a Buenos Airestől mintegy 50 kilométerre található La Rejában a Szűz Mária szeminárium igazgatója volt. E tisztségéről súlyosan antiszemita beállítottságának nyilvánosságra kerülése után leváltották. Múlt csütörtökön az argentin belügyminisztérium közölte, hogy tíz napon belül el kell hagynia az országot, amiért "mélyen felháborította a lakosságot, a zsidóságot és az egész emberiséget". Miután Richard Williamson brit állampolgár, nem lehetett a szigetországba való belépését megtiltani.

A lefebvre-ista püspökök viszszafogadása a katolikus egyházba komoly PR-öngólnak bizonyult XVI. Benedek és a Vatikán számára, noha a Szentszék később azt állította, hogy nem volt tisztában Williamson holokauszttagadásával. A Vatikán utóbb felszólította a püspököt, hogy egyértelműen határolódjon el, és vonja vissza korábbi kijelentéseit. Erre Williamson mindeddig nem kerített sort, mondván, tanulmányoznia kell még a bizonyítékokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.