Február 13-án bekövetkezett, amiben kevesen hittek, különösen az után, hogy az ellenzék által tavaly márciusban tulajdonképpen megnyert választásokat követő állami terror után bármiféle megállapodás is születhet a szemben álló felek között. Tavaly márciusban az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) nevű ellenzéki szervezet a parlamenti választásokon többséget szerzett az alsóházban, ráadásul az első fordulóban Tsvangiraira is többen voksoltak, mint Mugabéra. Igaz, nem elegen, mert az ellenzéki vezér sem kapta meg a szavazatok felét, ami azonnali győzelmet jelentett volna a számára.

Noha még január 28-án aláírták a megállapodást, Tsvangirai bizonyos feltételékhez kötötte kormányzati szerepvállalását. A legfontosabb, hogy engedjék szabadon az MDC mintegy negyven bebörtönzött politikusát, köztük az emberi jogok élharcosát, Jestina Mukokót, nem teljesült, sőt, csalárd módon elfogták, s börtönbe zárták a kormány leendő mezőgazdaságiminiszter-helyettesét, a korábbi fehér farmer Roy Bennetet. Előbb hazaárulással, majd a heves tiltakozás miatt "csak" terrorista cselekmények előkészületeivel, tiltott fegyverbirtoklással és illegális határátlépési kísérlettel (éppen vakációzni indult a szomszédos Dél-afrikai Köztársaságba) vádolták meg.

A 85 éves Mugabe tehát nem rejti véka alá, hogy esze ágában sincs kiengedni kezéből a gyeplőt, még ha sokan azt rebesgetik is, hogy már sem fizikailag, sem szellemileg nem a régi. A talán legtanultabb afrikai államfő - nem kevesebb, mint hét diplomája van - nincs híján a taktikai érzéknek sem. Tisztában volt vele, hogy csupán a hadseregre és a titkosszolgálatra támaszkodva nem szállhat szembe az egész világgal, különösen az ország rohamosan romló gazdasági helyzete, a szuperszonikus sebességgel száguldó infláció, a képzett emberek tömeges kivándorlása, a katasztrofális infrastruktúra és egészségügyi állapotok közepette. A két fő donor, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közölte, addig nem hajlandó további támogatást nyújtani, amíg a Mugabe-rezsim nem hajlik a demokratikus változásokra.

Ugyanakkor híresztelések szerint a kormányzati oldal "héjái" nemrégiben egy fővároshoz közeli farmon tanácskoztak egy esetleges palotaforradalomról. Állítólag az idős elnök körüli befolyásos személyiségek közel egy éve már nem kérik Mugabe beleegyezését intézkedéseikhez. Ezt látszik alátámasztani, hogy egy nyugati diplomata szerint "az elnök még ott áll a parancsnoki hídon, de a marsallbot már nincs a kezében".

Tsvangirai közben igyekszik a hatalmi bürokrácia és a fegyveres erők kedvében járni, a sztrájkolókat, netán tüntetni, lázadni készülőket újra munkába állítani. Az "ellenzék esze", a pénzügyminiszteri tárca újdonsült birtokosa, Tendai Biti tanácsára elrendelte, hogy minden közalkalmazott, a katonáktól az orvosokon át a pedagógusokig (mintegy százharmincezer ember) a teljesen elértéktelenedett zimbabwei fizetőeszköz helyett havi száz amerikai dollárt kapjon fizetésként. Tsvangirai igyekszik magához édesgetni a kormánypárt egy részét, s amolyan "lassú víz partot mos" módszerrel kihúzni a széket a veterán diktátor alól, miközben Mugabe továbbra is megpróbálja hiteltelenné tenni riválisát. Egységről az elnök és miniszterelnöke között tehát szó sincs.

Tsvangirai kormányfő hívei egy Gweruban tartott vasárnapi nagygyűlésen