Már Bukarestben is téma lett a székelyföldi autonómia

A terebélyesedő gazdasági válság ellenére, vagy talán éppen emiatt, a bukaresti politikai diskurzus egyik meghatározó elemévé avanzsált a székelyföldi területi autonómia. A kezdeményező ez esetben is Traian Basescu volt, aki a jelek szerint már megkezdte kampányát a novemberben esedékes államelnök-választásra.

A román államfő a hét végén is átugrott Bukarestből Székelyföldre, ezúttal a bálványosfürdői nemzetközi disznótoros fesztiválon vett részt. A mindössze kétórás látogatás során lefényképeztette magát a kolbásztöltőkkel és a szakácsnékkal, megivott az egyik panzióban egy kávét, agyba-főbe dicsérte a román, magyar, szlovák és horvát versenyzőket felvonultató rendezvényt, és kijelentette, hogy az ehhez hasonló kezdeményezések lendítik fel igazán a romániai turizmust.

Villámlátogatásával az államelnök felejtetni kívánta a székelyekkel egy héttel korábbi szereplését. Akkor megismételte budapesti kijelentését, miszerint Székelyföldnek sosem lesz területi autonómiája, ráadásul azzal vádolta a székelyeket, hogy románellenes etnikai tisztogatást hajtanak végre a térség önkormányzataiban. Ugyanakkor hevesen bírálta az RMDSZ politikusait, akik szerinte semmit nem tettek az elmúlt években annak érdekében, hogy Bukarestből pénzeket hozzanak a Székelyföld fejlesztésére. Basescu elfelejteni látszott azt a tényt, hogy éppen az által kézivezérelt Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) indított tavaly eljárást néhány RMDSZ-politikus ellen, akiket Bukarestben azzal vádoltak, hogy költségvetési pénzeket lobbiztak ki etnikai alapon azoknak a partiumi körzeteknek, amelyeket képviseltek.

A bukaresti Romania Libera is úgy vélekedett hétfőn, hogy a román államelnök - választási esélyeit növelendő - egyfelől sovén, magyarellenes üzenetekkel próbálja magához édesgetni a parlamentből kiesett szélsőséges nacionalista pártok választóit. Másfelől viszont azzal próbál hízelegni a székelyeknek, hogy gyakran részt vesz rendezvényeiken, és hevesen bírálja a térségben nem túl nagy népszerűségnek örvendő RMDSZ-vezetőket.

Basescu jobbkeze, Emil Boc miniszterelnök sem maradt ki az autonómiavitából. A hét végén Kolozsváron bejelentette: a kormány három olyan jogszabályból álló törvénycsomagot kíván kidolgozni, amely az oktatás, az egészségügy és a rendőrségi tevékenység területén a valós decentralizációt szolgálja. Nem volt nehéz kiolvasni Boc bejelentéséből, hogy a kormányfő ezzel a törvénycsomaggal próbálja meg egyszerre kiváltani a székelyföldi autonómiaköveteléseket és az EU által a decentralizáció végett gyakorolt nyomást.

A bukaresti nagykoalícióban Boc demokrata-liberálisaival együtt kormányzó Szociáldemokrata Párt (SZDP) a hét végén szintén Erdéllyel foglalkozott. Mircea Geoana pártelnök Brassópojánán fejtette ki, hogy az SZDP-nek offenzívát kell indítania Erdély és a Bánság politikai megszerzéséért, és fel kell hagynia korábbi hibás Erdély-politikájával. Az offenzívát az erdélyi városokban folytatják, mert a pártelnök szerint az SZDP soha nem válhat jelentős párttá Erdélyben, ha csupán vidéken erős és vonzó. - Az SZDP hibás politikát folytatott ezzel a térséggel szemben, és ezt a tévedést mielőbb korrigálni kell - mondta. A következő időszakban arra összpontosítnak, hogy az EP-, illetve az államelnök-választások alkalmával Brassót, Kolozsvárt és Temesvárt megnyerjék. A brassópojánai tanácskozáson a szocdem vezetők arról is döntöttek, hogy - Brassó, Nagyszeben, Marosvásárhely és Nagyvárad központokkal - létrehozzák a történelmi hangzású Erdélyi Iskola Társaságot, amelynek a térséget foglalkoztató gazdasági, társadalmi, közösségi és kulturális fejlesztési gondokra kell majd megoldásokat találnia.

Geoana a megbeszélés után kijelentette: a területi autonómia témája álkérdés, Románia valós gondját a gazdasági válság jelenti, amely a lakosság egészére, románokra és magyarokra egyaránt kihat. Úgy vélte, kampányérdek vezeti azokat a román és magyar politikusokat, akik a területi autonómia ügyét meglovagolják. Hangsúlyozta: az SZDP következetes marad a nemzeti kisebbségeket és főként a magyar kisebbséget érintő témák területén. Az RMDSZ a szociáldemokraták szóban forgó következetessége okán nincs jelenleg kormányon, mutatott rá. Szerinte amikor az SZDP kormányon volt, azaz 2000 és 2004 között, habozás nélkül megadta azokat a jogokat, amelyek legitimek és Európa által is elfogadottak, de kíméletlenül ellenezte az RMDSZ "túlzott követeléseit".

Geoana szerint azok, akik két hónappal ezelőtt megpróbálták az RMDSZ-t kormányra juttatni (értsd: Traian Basescu), "ma megpróbálják ezt a kérdést egyfajta kampány előtti bokszmeccsé alakítani". Miközben nem akarják észrevenni, hogy az ország régiói közül éppen Erdély a legsebezhetőbb a gazdasági válság szempontjából, mert itt van a legtöbb külföldi beruházás.

Basescu a bálványosfürdői disznótoros fesztiválon
Basescu a bálványosfürdői disznótoros fesztiválon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.