A cseh elnök megmozgatta az európai képviselőket

Alternatívája nincs az uniós tagságnak, de az integrációnak igenis megannyi változata lehet, s ha erről nem folyhat vita az Európai Unióban, akkor az EU visszaforgatja a történelem kerekét oda, ahonnan az új közép-európai államok kiverekedték magukat. Václav Klaus cseh elnök brüsszeli beszédét a képviselők részben rokonszenvvel, részben tüntető kivonulással fogadták.

Az Európai Parlament nem eléggé demokratikus, nem képviseli közvetlenül a választókat, a döntési jogkörökből vissza kellene adni a nemzeti törvényhozásoknak és kormányoknak, a gazdaságokat liberalizálni kellene s megfosztani az állami támogatásoktól - mondta tegnap az Európai Parlamentben Václav Klaus, aki az uniós elnökséget adó Csehország államfője. Beszédét többször taps szakította meg, illetve a képviselők tiltakozása, akik közül sokan kivonultak a teremből. A felszólalás után Hans-Gert Pöttering parlamenti elnök látható ingerültséggel azt hangoztatta, hogy a demokrácia létére utal az a tény, hogy Klaus ilyen tartalmú beszéddel megnyilatkozhatott ezen a fórumon. A cseh elnök később, sajtóértekezletén azt mondta, nem bánja a reakciókat, leginkább az sértette volna, ha a képviselők csendben, minden indulat nélkül hallgatják végig.

A brüsszeli tudósítókat képviselő, mintegy ötszáz tagot számláló Nemzetközi Sajtószövetség pedig azért emelte fel szavát, mert Klaus nem a parlamentben találkozott az újságírókkal, hanem a cseh uniós képviseleten, amely az előzetes regisztráció sorrendjében engedte be korlátozott számban a sajtó munkatársait.

Beszédében és sajtóértekezletén is bírálta Klaus a lisszaboni szerződést, a mind szorosabb unió melletti eltökéltséget, s azt a légkört, hogy aki ellentmond, aki vitába száll, azt Európa ellenségének kiáltják ki. - Ez arra a korszakra emlékezteti - mondta -, amelyből Csehországnak és a többi volt szocialista államnak sikerült kitörnie, s amelyet egyáltalán nem kíván vissza. Az integráció sokféle formát ölthet, egyáltalán nem biztos, hogy a jelenlegi a legjobb. Az intézményi szerkezet egyébként sem lehet cél, sokkal inkább eszköz a gazdasági fejlődés, a szabadság, a demokrácia ösztönzésére.

Az uniós tagságnak ugyan nincs alternatívája, de már túl sok jogkör összpontosul Brüsszelben. A keresztút a maastrichti szerződés, Európa akkor indult el rossz irányba. Klaus úgy vélte, Csehország számára győzelem, hogy még saját valutáját használja, mert szerinte az euróövezet sem védte meg a tagjait a pénzügyi válság hatásaitól.

Václav Klaus
Václav Klaus
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.