Szocialisták: csődöt mondott a jobboldali doktrína

Ötvennégy pontból álló csomagot készít a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) a világméretű válság belföldi hatásainak mérséklése és a gazdasági fellendülés mielőbbi beindítása érdekében - erről határoztak múlt szombaton a baloldali párt kongresszusának küldöttei. Ezért rövidesen gazdasági és szociális törvénytervezeteket nyújtanak be a prágai parlamentbe.

Jirí Paroubek pártelnök beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kormány egyelőre csupán a bankokat és a nagyvállalatokat igyekszik megmenteni, de megfeledkezik a kis- és középvállalkozókról, az alkalmazottakról, akik nem tehetnek a válság kirobbanásáról, ugyanakkor annak következményei létbizonytalanságba sodorják őket. Ezért szorgalmazzák a kivitel lehető legnagyobb mértékű támogatását, a kedvező kamatozású hitelek folyósítását a működőképes családi vállalkozásoknak is, s a hazai fogyasztás ösztönzését.

A pártelnök leszögezte, hogy a CSSD célja, hogy a legközelebbi választásokat követően a legerősebb csehországi demokratikus párt legyen, amely továbbra is kizárja a kormányalakítás lehetőségét a kommunistákkal (KSCM), akikkel csupán a jóléti állam megerősödését szolgáló szociális és gazdasági törvények parlamenti elfogadása során kíván együttműködni. A tanácskozás márciusban tisztújítással folytatódik, a pártelnöki posztra Jirí Paroubek az egyetlen jelölt.

A kongresszusra hivatalos volt Gyurcsány Ferenc is, aki hazai elfoglaltsága, az ugyancsak meghívott Robert Fico pedig betegsége miatt mondta le a részvételt a tanácskozáson, valamint a közép-európai szocdem pártok kísérő rendezvényként megtartott kerekasztalán, amelyen felszólalt Paul Nyrup Rasmussen is. Az európai szocialisták elnöke hangsúlyozta, hogy a jelenlegi válság a neoliberális gazdaságpolitika, a piac bizonyos mértékű szabályozását tagadó jobboldali doktrínák csődje, amelynek következményeként kontinensünkön legalább 25 millióan veszíthetik el munkahelyüket.

A globális pénzügyi szektor, a jobboldali arrogancia kirakata ma gigantikus állami támogatásokért koldul. Ezért kell mielőbb és minél több országban igazolni életképes a modell, amely egyaránt fontosnak tartja a gazdasági teljesítményt és a szociális szempontokat, a szolidaritást - mutatott rá a politikus.

A közép-európai szocdem pártok képviselői közös állásfoglalásukban felhívták a figyelmet arra is, hogy az elmúlt évszázad harmincas éveinek világválságának következtében több országban diktátorok kerültek hatalomra, akik millióknak további megpróbáltatásokat és tragédiákat okoztak. Erről most sem szabad megfeledkezni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.