Népszavazás Venezuelában Chávez újabb mandátumáról

Vasárnap Venezuelában 17 millióan népszavazáson dönthetnek arról, hogy alkotmánymódosítással lehetővé tegyék-e az elnök - Hugo Chávez - korlátlan alkalmú újraválasztását. Az államfői hatalmat tíz éve gyakorló Chávez a beindított társadalmi változások, "a szocialista forradalom" megszilárdításával, továbbvitelével indokolja a felhatalmazást.

Csütörtökön késő délután tartotta meg a Chávez-tábor a fővárosban kampányzáró nagygyűlését. A Bolívar sugárúton, ugyanott, ahol múlt szombaton az ellenzék is több százezer fős demonstráción mondott "nemet" az alkotmánymódosítás tervére. Ezúttal az "igen"-tábor változtatta vörös tengerré a teret, szólt a salsa, sokan táncoltak, és skandálták az "igent". Rengetegen autóbuszon érkeztek, a jelek szerint sokan vidékről is.

Hugo Chávez beszédében hangsúlyozta, hogy a korlátlan újraválasztással alkotmányos újdonságot vezetnek be Latin-Amerikában, amennyiben a népakarat érvényesítésének engednek utat. (Utalás arra, hogy a nyugati földrészen az elnöki mandátum általában egy, maximum két periódusra korlátozott. Ám Chávezék most európai példákra - Helmut Kohl, Felipe González stb. - hivatkoznak, minthogy ott nincs ilyen tilalom a kormányfők esetében.) Chávez utalt arra is, hogy a bolívari forradalom eddig sikeresen visszaverte az ellenzék és a "birodalom" (az Egyesült Államok) támadásait. "Most vasárnap újabb akadályt kell venni, az igennek kiütéssel kell győznie, és akkor az egész évszázadra új távlat nyílik a szocialista forradalom megszilárdításához" - mondta.

Tegnaptól már kampánycsend van. A helyi országos választási bizottság hozzákezdett az összesen több mint 11 ezer választási központ kialakításához. Az aktus ellenőrzésére mintegy száz külföldi megfigyelőt is meghívtak. A népszavazáson a rendet ezúttal is a katonaság fogja biztosítani.

A múlt szombati látványos ellenzéki erődemonstráció ellenére a független Datanalisis közvélemény-kutatása szerint Chávez támogatottsága az utóbbi hetekben növekedett, s várhatóan 52-53 százalékot kap majd az igen. Ez azért figyelemre méltó, mert az elnök korlátlan újraválaszthatósága egy ízben már, 2007 decemberében kisebbségbe került, 51:49 arányban. Ez volt Chávez rendszerének tizennégy alkotmányos aktusából az egyetlen veresége. Tavaly novemberben a helyhatósági választásokon - az államfő Egyesült Szocialista Pártjának jelöltjei - Venezuela huszonhárom államából tizenhétben győztek, s ötben, továbbá éppen Caracasban veszítettek.

Ha valóban az "igen" kerül többségbe a vasárnapi népszavazáson, akkor Chávez 2012 decemberében ismét indulhat az elnökválasztáson. A többségi "nem" szavazás esetén viszont 2013 februárjában távoznia kell az elnöki posztról.

Caracasból jelenti kiküldött tudósítónk, Ortutay L. Gyula

Az államfő kampányzáró rendezvénye Caracasban
Az államfő kampányzáró rendezvénye Caracasban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.