Phoenixszel egy internetkávézóban találkoztam. Teheránban roppant kevés a netcafé, még kevesebb az angolul beszélő ember, ezért duplán szerencsés voltam aznap. Nyitott szelleme azonnal megfogott. Itt, a netcafé világában Irán nem is tűnik olyan zárt társadalomnak - egy szempillantás alatt elérhető a világ bármelyik szeglete.

Elég azonban leülni, és röpke félóra alatt más színek is keverednek a képbe: az igen ártatlan YouTube videomegosztó oldal címét begépelve egy perzsa szöveg ugrik elő, és alatta az angol fordítása: Tiltott tartalom.

- A YouTube is tiltott? - kérdezem.

- Persze. De figyelj csak - mondja Phoenix, és a "www"-t kihagyva beírja a http után a címet. - Tessék - vigyorog. - A mullák erre még nem jöttek rá.

Elindulok, késő van már, Phoenix is velem tart. Éppen azon tanakodunk, mit együnk, mikor egy kebabétteremből egy nagydarab, mosolytalan férfi beinvitál. Fél perc múlva friss lepénybe és mentalevélbe göngyölt kebabot eszünk, hozzá pedig fűszerekkel ízesített joghurtitalt kapunk. Ajándék. A tulaj is az első mondatok után - mint Teheránban szinte mindenki - leszögezi: ez a kormány nem az ő kormánya. A kassza mellett Krőzus emberi jogokat megfogalmazó kőtáblájának mása, a falakon Perszepolisz 2500 év távlatából is lenyűgöző képei. Az utazók internetes fórumain nem győzik eleget dicsérni a perzsák vendégszeretetét, az emberek kulturáltságát.

Nem kellene meglepődni, Irán (a maga módján) civilizált ország; lassan nyolcezer éve az. Az ország délnyugati része, Mezopotámia a világ első civilizációjának szülőhelye, ahol a földművelés révén felszabadult forrásoknak köszönhetően jutott idő és energia a kultúra művelésére is.

Az i. e. V. században a nagy király, Krőzus uralkodása alatt a Perzsa Birodalomban rögzítették a világon először az emberi jogokat. Az ország hagyományos vallása, a zoroasztrizmus tanításainak megfelelően már i. e. 500 körül betiltották a rabszolgaságot, megtűrték a más vallások gyakorlatát. Ekkor már a selyemút révén javában folyik a kereskedelem errefelé, Buddha tanításai éppúgy megérintik az országot, mint a Messiás eljövetelének a híre: a keleti bölcsek minden bizonnyal innen érkeztek Jézus születésére. A VII. században az arab-iszlám hódítás töri meg a lendületet. Az ország erejére jellemző, hogy a teljes arabosítás nem következett be, sőt a perzsa költészetet, a matematikát, a természettudományokat és a filozófiát a középkor kiemelkedő vívmányai közt tartják számon. A virágzó sivatagi városokban, a versekben megénekelt Sirazban, Iszfahánban a zoroaszterek, zsidók, keresztények szabadon gyakorolhatták vallásukat.

Az újkorban az ország elkerülte a gyarmatosítást, majd a nyugati befolyás alatt álló Reza Pahlavi sah uralmát döntötte meg Khomeini ajatollah és az Iszlám Forradalom 1979-ben.

Azóta szinte csak rosszat hallani Iránról.

Pedig az ország ma sem tagadhatja le múltját. Irán meglepően tiszta, az utcákon, metróaluljárókban mindenhol hűtött ivóvíz, tiszta és ingyenes nyilvános WC-k. Kis dolgok, ám nagy odafigyelést feltételeznek. A Khatemi-kormány alatt a lányok-asszonyok hidzsabja, vagyis fejkendője napról napra hátrébb csúszott. Úgy tűnt, az új évezred Iránban is változásokat hoz.

Ahogy a metró felé haladunk, Phoenix hirtelen jobbra mutat.

- Azok ott a "csadorrendőrség" elfüggönyözött autói. Rohadt csótányok - mondja. Az állig feketébe öltözött rendőrasszonyok a lezser viseletű lányokat tessékelik be a minibuszokba. Ott aztán vonalzóval megmérik, hogy az iráni törvényekben megengedett mennyiségű kéz vagy haj lóg-e csak ki a csador alól.

- Gyere el hozzánk vacsorára, aztán mutatok videókat a netről - mondja. Másnap a zöldövezetben fekvő kényelmes házban tűnik fel, hogy Mohammed - mert valójában így hívják - milyen kisfiú még. Tizenkilenc éves, kicsit elkényeztetett, kissé ideges fiú. Minden vágya: el innen.

Vacsora után a családdal a gép elé települünk. Egy YouTube-os kisfilm következik. A szemcsés felvételen egy hadakozó lányt tuszkolnak be az autóba, körülötte hatalmas tömeg. Egy asszony lekapja hidzsabját (Mohammed anyja felszisszen), és kiabálva pörgeti a levegőben. Évtizedek elfojtott feszültsége jut felszínre. A kamera megint a lányt mutatja, aki eszeveszettül kiabál. Ekkor már véres a feje.

Egy következő videón egy, a rendőrök által golyóval megsebesített asszonyt tolnak be a mentőautóba, a harmadikon egy fiút ráncigálnak a földön. Ekkor már Phoenix apja is közbelép, elég, mondja, mire fia magas hangon veszekedni kezd.

- Utálom az iszlámot, érted? - fordul aztán oda hozzám. - Ez megy itt, Iránban. Rohadt ország, rohadt vezetés. Írnod kell róla! Meg kell ezt mutatnod!

A Khatemi-kormány alatt kialakult kedvező helyzetben választották meg 2005-ben Ahmadinezsad elnököt, aki a vidéki szavazókra támaszkodva hirdette meg az "erkölcs útjára" való visszatérést, majd lassan, de biztosan erodálni kezdte a kivívott jogokat. A Freedom House az idén júliusban kiadott jelentése szerint az emberi jogok tisztelete terén a világ az utóbbi két évben "határozottan" viszszafelé fordult, a közel-keleti régióban bekövetkezett változások pedig "elkeserítők".

A világ valóban töredezettebb lett; én is erre a következtetésre jutottam. Öt évvel ezelőtt gond nélkül utazhattam át az iráni-afganisztáni-pakisztáni térségen. A vízumokat egy hét alatt szereztem be. Most - repülőjegy híján - már az indiaiak is visszautasítottak ("Szerezze be Teheránban!"), a pakisztániak pedig napra pontos útitervet, majd "pakisztáni címet" kértek. Addig húzták a dolgot, míg vízum nélkül kellett elindulnom.

Mikor egy hatalom rettegni kezd, akkor kerülnek elő a centiméterek, a stopperek, a pakisztáni címek és az erkölcskódexek; ekkor kezdenek el a kategóriák vagy-vaggyá szilárdulni. A nevetséges méricskélés, vagy az, hogy az amerikaiak egyszerűen ráütik az országra a "gonosz tengelye" bélyeget, nem más, mint annak tagadása, hogy az élet állandóan felülírja, megkerüli vagy ledönti a kategóriákat, törvényeket. A csador felcsusszan, az utazó letér a kijelölt útvonalról, az irániak barátságosnak bizonyulnak.

Késő este van, a család marasztal.
- Szörnyű ország ez, ne indulj el ilyen későn - mondják. - Az irániak rosszak. Nem megy már a metró, itt maradsz - jelenti ki Farrin, a ház úrnője.

Az ágyon kapok helyet, Phoenix a földre heveredik. Álmában forgolódik, rágja valami belülről. Nem alszom, a további utazáson jár a fejem. Nem lesz könnyű. A teheráni magyar nagykövetség (egyébként roppant segítőkész) személyzete a "schengeni közös álláspont"-ra hivatkozva nem adhatja ki az itt beszerzendő pakisztáni vízumhoz elengedhetetlen ajánlólevelet. A határterület hivatalosan is "drogcsempészek tanyája". Öt éve ugyanezt a levelet Afganisztánba is gond nélkül adták ki.

Talán sehol sem lehet oly biztosan állítani, mint itt, Iránban: immáron nyolcezer éve civilizáltak vagyunk, ám még mindig barbárok.