Lieberman a kulcsember

Vörös szegfűket exportáltak Gázából Európába a Valentin-nap előtt. Eközben Izrael rakétatámadást intézett a Hamasz egyik támaszpontja ellen.

Az izraeli közvéleményt jelenleg mindennél jobban foglalkoztatja: lehetséges-e megoldás a választás által produkált látszólag teljes politikai patthelyzetben. A pártvezérek egymás után tesznek nyilatkozatot arról, kivel nem lépnek semmiképpen sem koalícióra. A vallásos pártok és a Kadima, valamint a baloldal kizárja a lehetséges együttműködést az Iszrael Beiteinu szélsőségesen nacionalista világi párttal. A Likud, a jobboldal fő ereje a Kadimát és a meggyengült Munkapártot hívná koalícióba.

Egyelőre az a kérdés, hogy Simon Peresz államfő melyik pártvezért kéri fel kormányalakításra. Jelenleg a Kadima áll az első helyen, mögötte egy szavazattal maradt el a Likud. Igen ám, de Benjamin Netanjahu, az utóbbi párt vezére már megállapodott a Nemzeti Unió nevű jobboldali tömörüléssel, s így jelenleg ő látszik a legerősebb jelöltnek. Nehézkes feladat többséget összehozni a kis pártokból a 120 fős knesszetben.

A palesztin hatóság elnöke Mahmud Abbasz egyértelműen értésre adta: a palesztinok a Likud vezette jobboldali kormánytól semmi jót nem várnak, s nem tartják elképzelhetőnek, hogy velük tárgyalva sikerülne előbbre jutni az alaposan megrekedt békefolyamatban. Különösen akkor lenne ez nehéz, ha az Iszrael Beiteinu, s vele Avigdor Lieberman komolyabb politikai szerepet kaphatna. Lieberman szavazói főleg az egykori Szovjetunióból bevándoroltak. Pártja érdekvédelmi szervezetből karakterisztikus arculatú soviniszta párttá alakult. A palesztinokkal való rendezést például úgy képzeli el, hogy területcserét és lakosságcserét hajtanának végre. Ezzel az izraeli arabok lakta városok átkerülhetnének a majdani palesztin államba. Aki maradna, csak akkor lenne választópolgár, ha lojalitási nyilatkozatot tenne Izraelnek.

A gázai tűzszünet első jele 25 ezer vörös szegfű exportja volt. A virágok kiszállítását holland kérésre engedélyezte az izraeli kormány. A Reuters megjegyzi, nem lehet tudni, hogy a szállítások a jövőben folytatódhatnak-e. Az éjjel izraeli helikopterek rakétákkal szétlőtték a Hamasz egyik támaszpontját Hán Juniszban. Ez – állították – válasz volt egy korábbi rakétatámadásra.

Szavazat-ellenőrzés Jeruzsálemben
Szavazat-ellenőrzés Jeruzsálemben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.