Harminc éves a „passiójáték” Iránban
A britek és amerikaiak által támogatott despotikus sah elkergetése, és aztán a Nyugat szemében váratlanul a múltba forduló iszlám rendszer kialakulása komoly csapás volt a nyugati, főként amerikai érdekeknek. Valójában hosszú évek meg nem értettsége, egymás félreértése erősödött meg a forradalom által és az utána következő drámákban (mint az amerikai követség elfoglalása) is. Talán, ha a nyugat jobban értené a forradalom mozgatóelemeit, jobban értené Iránt is.
Karen Armstrong írónő találóan írta a The Times hasábjain, hogy az iráni forradalom a passiójáték esszenciája. A síita öntudat mindig is az elnyomottak, a kiszolgáltatottak, a zsarnokoskodástól szenvedők védelme köré épült. Nem csoda, hiszen a síizmus egy ilyen konfliktusban szilárdult meg, amikor 680-ban, a próféta unokáját, Husszeint és követőit Kerbalában lemészárolták a zsarnok Jazíd kalifa csapatai. Ezt a síiták évente újrajátsszák az asúra "passiójátékában". Mikor Khomeini nagyajatollah Irakban töltötte száműzetését, arra bíztatta az irániakat, változtassák az asúrát a sah elleni tüntetéssé. Khomeinit gyakran azonosították Huszszeinnel, és a sahot Jazíddal.
Ez a vallási öntudat mélyen keveredett a sah és külföldi támogatói elleni gyűlölettel - például mert az amerikaiak a britekkel együtt 1953-ban megdöntötték Mohamed Moszaddek kormányfőt, aki államosítani merte a külföldi tulajdonú olajcégeket. - Magunk akartunk dönteni a sorsunkról - idéz egy forradalmárt a The Times.
- Több tízezer Amerikában tanuló iráni diák tért haza a forradalom hírére - emlékezik vissza Róbert László újságíró, utalva arra, a forradalom hihetetlenül széles társadalmi bázisra épült, s az új kezdet nem feltétlenül jelentett mindenkinek szigorú teokráciát. Róbert László volt az egyetlen magyar újságíró, aki felkerült a Khomeinit Párizsból hazaszállító gépre. Ahogy mondja, őt is megragadta a forradalom lendülete, igaz akkor még úgy tűnt, a vallási elit a baloldali ellenzékkel együtt veszi át majd a hatalmat.
Az iszlám rendszert bírálók szerint éppen az a forradalom tragédiája, hogy a hatalmat kisajátította a papság. - Az elején nem látszott ez, sőt az sem volt nyilvánvaló, és ma sem az, hogy a síita klérus teljes összhangban támogatná a rendszert, hiszen a síita papoknak a hozzáállása hagyományosan az volt, hogy távol tartják magukat a politikától - mondta lapunknak N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet főmunkatársa.
Ugyanakkor a rendszer ma stabil, talán ez a forradalom legfontosabb hagyatéka. - A Khomeini által kidolgozott iszlám köztársaság működik - mondja a kutató. Megfigyelhető, hogy a klérus hatalmi pozícióit egyre inkább a forradalmi gárdisták veszik lát. Az elmúlt éveket Iránban a forradalom eszméihez való visszatérés hatotta át Mahmud Ahmadinezsad elnök vezetésével. Nem csoda, hiszen a lakosság háromnegyede 30 év alatti, számukra a forradalom alig jelent valamit. A magas infláció, a munkanélküliség és a hatalmas társadalmi különbségek potenciális veszélyforrást jelentenek, azonban a rendszert nem kérdőjelezi meg senki.
S bár a forradalom exportja nem sikerült, hatása óriási. - Lett egy állam, amely felvállalja a síiták képviseletét, amely folyamatot megkoronázott a 2003-as iraki intervenció - mondja N. Rózsa Erzsébet, hozzátéve, hogy a másik eredmény az arab nacionalizmusban való csalódottság miatt az iszlám aktivizálódása. - Az ideológiai vákuumhelyzetben lezajlott egy sikeres modellváltás az iszlám nevében, ez hozzájárult ahhoz, hogy a Közel-Keleten felmerült, az iszlám lehet a megoldás - magyarázza a kutató. Talán az Obama-adminisztráció mindezt megértette, azonban nem várhat gyors nyitást, főleg, mert nyáron elnökválasztás lesz Iránban.
