A hidegháborúban legalább valódi kémek voltak. Hadititkokat loptak, embereket csempésztek határokon át, néha kényszerből még gyilkoltak is. Ehhez képest a legújabb spanyol megfigyelési ügy (fennköltebb szóval: kémhistória) szánalmas belpolitikai történet, leginkább a magyar UD Zrt. máig kibogozhatatlan ügyleteihez hasonlít.

A botrány a madridi tartományi kormányban robbant ki, ahol a Néppárt politikusai a jelek szerint egymást figyelték meg. A főszereplő Francisco Granados, a párt helyi főtitkára és belügyi tanácsosa, aki az El País információi szerint saját kémhálózatot működtetett. A több mint negyven főből álló, természetesen közpénzből finanszírozott csoport feladata az volt, hogy bizalmas információkat szerezzenek Granados főnökének, Esperanza Aguirre asszonynak pártbeli riválisairól. Ezt persze most minden érintett tagadja, Aguirre ilyesmire soha nem adott utasítást, sőt szerinte az egész a szocialista párt műve. Elvégre nem a Néppárt, hanem éppenséggel a PSOE elmúlt két évtizede volt tele megfigyelési ügyekkel - emlékeztetett csütörtökön arra, hogy Narcis Serra védelmi miniszternek a kilencvenes évek közepén azért kellett mennie, mert "a királytól lefelé mindenkit megfigyelt".

A mostani kémkirály Granados ellenben azt állítja, hogy ő csupán "egyes épületek biztonsági ellenőrzésére" kérte fel a volt rendőrfelügyelőt, aki a kémhálózatot üzemeltette. A rendőrfelügyelő már beszédesebb, szerinte korrupciógyanús ügyekben nyomoztak, különösen szocialista politikusok ellen. Találtak is egyet s mást, főleg kenőpénzes ügyeket, de beletenyereltek a biztonsági őrök madridi belháborújába is, amelyben épp a múlt héten lőttek agyon valakit. Ők csak a munkájukat végezték, az tulajdonképpen pech, ha a megfigyeltek közé egy-egy saját párttárs is bekerült...

Utóbbiak azonban nem igy látják. A szintén konzervatív madridi főpolgármester-helyettesről például részletes jelentések születtek: mikor hagyta el otthonát?, hova ment?, kivel találkozott? Egy másik néppárti politikus külföldi útjairól is dossziékat találtak, őt azzal gyanúsították, hogy egy johannesburgi magánútját egy építőipari nagyvállalkozó fizette, nyilván korábbi szívességekért cserébe. (Ebből semmi sem bizonyosodott be.) A fő célpont persze Aguirre asszony pártbeli riválisa, Alberto Ruiz Gallardón madridi főpolgármester lett volna (igaz, őt nem csak a munkatársait figyelték meg).

Hogy miért? A megfigyelések zöme tavaly áprilisi, vagyis pont abból az időből származik, amikor a Néppárt ismét elvesztette az országos választásokat a szocialistákkal szemben, és bizonytalan volt, ki kerül a párt élére. A vereséget elszenvedő Mariano Rajoy széke erősen ingott, így aztán komoly értéke volt a bizalmas információknak arról, hogy a PP belső köreiben ki kivel találkozik, milyen szövetségek köttettnek. Rajoy utódjaként nem lehetett kizárni sem Esperanza Aguirrét, sem a rendkívül népszerű és horribile dictu a szocialistákkal is normális viszonyt ápoló főpolgármester Ruiz Gallardónt - mindketten a lehetséges jelöltek között voltak és vannak a mai napig. Ruiz Gallardón híveivel együtt végül Rajoy maradása mellett szavazott, és ezzel el is dőlt a kérdés. Mariano Rajoynak még egy ideig bizalmat szavazott a párt. A pártelnök most az elsők között követelt alapos vizsgálatot az ügyben, de ő is tudja, hogy pártjának végképp semmi szüksége nem volt egy ilyen botrányra.

Spanyolország a gazdasági válság miatt amúgy is sok sebből vérzik, rekordmagasságban a munkanélküliség, egymást érik a csődök, az emberek elkeseredettek - a szocialista kormány pedig nem áll épp a helyzet magaslatán. És nagyon úgy fest: most a konzervatívok sem jeleskednek, mert erejüket leköti a ki kit figyelt meg és hallgatott le kusza története.