Ez úgy lehetséges, hogy pénzt hozunk létre a hitelkeretek csökkenésének ellensúlyozása érdekében, újratőkésítjük a bankrendszert, és rendezett formában leírjuk vagy leértékeljük a felgyülemlett adósságot. A legjobb eredmények érdekében ezt a három folyamatot kombinálni kell. Ez radikális és rendhagyó közpolitikai intézkedéseket igényel.

Ha ezek a lépések sikeresek és a hitelezés növekedni kezdene, akkor a deflációs nyomást felváltaná az infláció kísértete, és a hatóságoknak majdnem ugyanolyan gyorsan kellene kiszivattyúzniuk a felesleges pénzt a gazdaságból, mint ahogyan belepumpálták. A két lépés közül a második valószínűleg technikailag és politikailag még nehezebb lenne, mint az első, de az alternatívája - globális válság és zűrzavar a világban - elfogadhatatlan. Nem kerülhetjük el a távolról sem egyensúlyi helyzetet - a világméretű deflációt és válságot -, hacsak nem idézzük elő először az ellenkezőjét, majd csökkentjük azt.

Két fronton is problémába ütközik az a törekvés, hogy az amerikai gazdaságot telepumpáljuk pénzzel: a valutaárfolyamok és a kamatok terén is. A dollárra nagy nyomás nehezedett a pénzügyi válság elején, de jelentősen újra megerősödött, ahogy mélyült a válság.

A dollár erősödése 2008 végén nem annak volt betudható, hogy egyre többen szerettek volna dollárhoz jutni, hanem az okozta, hogy egyre nehezebb volt ebben a pénznemben kölcsönt kapni. Európai és más nemzetközi bankok nagyon sok dolláralapú eszközre tettek szert, amelyeket szokás szerint a bankközi piacon finanszíroztak; így amikor a piac kiszáradt, arra kényszerültek, hogy dollárt vásároljanak. Ugyanakkor a periféria országainak nagyon sok dolláralapú hitele volt, amelyeket vissza kellett fizetniük, amikor nem tudták őket tovább halasztani.

Ez a trend 2008 végén átmenetileg megfordult, amikor az amerikai központi bank, a Federal Reserve gyakorlatilag nullára csökkentette a kamatot és a pénzmennyiség növelésébe kezdett. Az euró robbanásszerűen erősödni kezdett, de ez nem tartott sokáig, mert az eurózóna maga is a saját belső problémaival szembesült. A széles körű zavargások Görögországban felhívták a figyelmet Európa déli része - Spanyolország, Olaszország és Görögország -, valamint Írország nehéz helyzetére.

Ezen országok részére a CDS ára (credit default swap: egy, a hitel vissza nem fizetésére vonatkozó, biztosításjellegű csereügylet - a szerk.) emelkedett, hitelminősítésüket lerontották és kormánykötvényeik hozama Németországgal szemben riasztó mértékben nőtt. Az euró értéke már 2009 elején csökkent, és még az angol font is erősödött hozzá képest.

Németország és az Európai Központi Bank másképp látja a világgazdaság előtt álló problémákat, mint a világ többi része. Az EKB aszimmetrikus irányelvek szerint működik: alapokmánya arra kötelezi, hogy csak az árak stabilitásának fenntartásával foglalkozzon, ne a teljes foglalkoztatással; Németországban pedig még mindig él a weimari köztársaság elszabadult inflációjának emléke, amely a náci uralom előjátékának bizonyult. Mindkét megfontolás a fiskális felelőtlenség és a korlátlan pénzkibocsátás elleni küzdelemre ösztökél.

Mindez az eurónak, mint értékőrzőnek kedvezne, ám az Európán belüli feszültségek az ellenkező irányba hatnak. Nincs Európa-szintű mechanizmus a bankrendszer védelmére, és minden országnak magának kell cselekednie, ami felveti a kérdést, hogy képe-sek-e erre. Elég jó Írország hitelképessége? Egy határon túl elfogadhatja-e még az EKB a görög kormány adósságát fedező kötvényeket biztosítékként?

A maastrichti szerződés alapjai recsegnek-ropognak - arról nem is beszélve, hogy milyen nehézségekkel néz szembe az Egyesült Királyság és Svájc, amikor saját túlnövekedett bankjaikat védik. Amikor a nemzeti hatóságok saját bankjaikat igyekeznek védelmezni, más országok bankrendszerének okozhatnak károkat. Előbb-utóbb a különböző nemzeti hatóságoknak meg kell majd védeniük egymást, ám erre csak a közös veszély fogja őket rákényszeríteni.

A vagyonnal rendelkezők közül egyre többen fognak a jen és az arany felé fordulni, biztonságot keresve, ám a hatóságok ellenállásába ütközhetnek - a jen esetében hamarabb, mint az aranynál. És kötélhúzás fog kezdődni azok között, akik a biztonságot keresik és akiknek fel kell használniuk tartalékaikat, hogy megmentsék vállalkozásaikat. Mindezen ellenkező erők hatásának következtében heves árfolyam-ingadozásokra számíthatunk.

Amint újjáéled a gazdaság Amerikában, a kormánykötvények kamatai valószínűleg emelkedni fognak; sőt a hozamgörbe erre számítva várhatóan már előzőleg meredekebb lesz. Akárhogyan is történjen, a hosszú távú kamatok növekedése a fellendülés elfojtásának a veszélyével fenyeget. Az a kilátás, hogy a nagymértékben megnövekedett pénzkínálat inflációhoz vezethet, valószínűleg stagflációs periódust eredményez majd. Ez azonban egy elsőrendű, kívánatos eredmény lenne, mert segítene elkerülni egy elhúzódó válságot.

Nehéz, ám nem lehetetlen elképzelni, hogy az amerikai gazdaság három vagy annál több százalékkal növekedjen a következő évtizedben. Az Egyesült Államok tartós kereskedelmimérleg-hiányt tartott fenn, amely a csúcson meghaladta a GDP hat százalékát is. Ez el fog tűnni, és ott hagyja maga után a súlyos külföldi adósságot, amelyet még tovább fog növelni az elkövetkező néhány év költségvetési deficitje. A fogyasztás GDP-hez viszonyított arányának csökkennie kell.

A pénzügyi szolgáltatói szektor, amely a gazdaság leggyorsabban növekvő szegmense volt, össze fog zsugorodni. Mivel a háború után született "baby boomer" generáció egyre több tagja megy nyugdíjba, a demográfiai trendek kedvezőtlen irányba fordultak. Ezek mind negatív hatások.

Mi várható a pozitív oldalon? Egyenlőbb jövedelemeloszlás, hazai és nemzetközi szinten is. Jobb szociális szolgáltatások, köztük jobb oktatás. Konstruktív energiapolitika, amely az alternatív energiaforrásokba és energiatakarékosságba való hatalmas befektetésekhez fog vezetni. Csökkenő katonai kiadások. Gyorsabb növekedés a fejlődő világban, amely jobb exportpiacokat és befektetési lehetőségeket kínál. De még a legjobb politika mellett is az várható, hogy a hazai növekedés a világgazdaság mögött fog kullogni.

Soros György a Soros Fund Management elnöke. Legújabb könyve a Reflections on the Crash of 2008 (Gondolatok a 2008-as krachról). Project Syndicate

"Az üzlet zárva"