Hamasz: Barack Obama nem jelent változást

"Én is sírtam, amikor láttam, ki nem?" - mondta Ehud Olmert miniszterelnök a Maariv izraeli napilapban megjelent interjúban, mikor az izraeli televízióban látható, gyermekeit a gázai háborúban elvesztő palesztin apa jajveszékeléséről kérdezték. A palesztin orvosnak három lánya halt meg az izraeli légierő egyik bombázásában.

A leköszönő kormányfő azt is elmondta, amikor a Hamasz radikális palesztin mozgalom elleni gázai hadműveletről döntöttek, nem voltak illúzióik azzal kapcsolatban, hogy a sűrűn lakott Gázai övezetben civil áldozatok is lesznek majd. Szerinte az alternatíva az lett volna, hogy több száz izraeli katona vész oda az offenzívában.

Az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó szervezete, az UNRWA vezetője szerint - ellentétben az izraeli elvárásokkal - a Hamasz nem gyengült meg a Gázai övezetben. Mint John Ging elmondta, a szélsőségesek nagyon magabiztosnak érzik magukat az övezetben, és ebből a helyzetükből csak egy, az izraeli hadsereg viselkedését, esetleges tévedéseit, hibáit kutató független vizsgálat tudja őket kimozdítani. A Hamasz bejrúti képviselője tegnap egyébként közölte: a mozgalom szerint nem jelent változást az Egyesült Államok közel-keleti politikájában, hogy Barack Obama váltotta George W. Busht a Fehér Házban, az új elnök ugyanazt a hibás politikát fogja folytatni, amelyet elődje.

Kiderült, az Európai Unió tagállamai megosztottak a kérdésben, elítéljék-e Izraelt, amiért lebombázott egy ENSZ-iskolát, és más épületeket. Az eurobserver hírportál szerint Németország, Olaszország, Hollandia és Románia hevesen ellenez egy ilyen kezdeményezést, de Belgium, Ciprus, Görögország, Írország és Svédország nemzetközi vizsgálatot indítana. Párizs pedig inkább a kulisszák mögött oldaná meg a kérdést Izraellel. Az izraeli hadsereg vizsgálatának jelenlegi állása szerint tévedés történt, amikor az ENSZ-iskolát találat érte.

Hamasz-tüntetés Hebronban
Hamasz-tüntetés Hebronban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.